2024. május 8. - Mihály

Folytatódott a gazdasági kilábalás januárban is

Januárban a negyedik egymást követő hónapban emelkedett az Ecostat és Világgazdaság közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó; az index 0,14 százalékos emelkedést jelzett. Az Ecostat, MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében hangsúlyozza: ez az elmúlt két év leghosszabb bővülési periódusa.
2010. január 28. csütörtök 12:20 - HírExtra
A gyorsulási irányadó összetevői közül az idei első hónapban nyolc a növekedés, és kettő a csökkenés irányába hatott. A Világgazdaság honlapján csütörtökön megjelent cikk szerint egyre határozottabban kirajzolódik ugyan, hogy a magyar gazdaságban véget ért a 2008-ban kezdődött mély recesszió, ám összességében még igen kis mértékű a bővülés, és a jelenlegi állapot inkább stagnálásként jellemezhető.

Néhány hónap csúszással, de Magyarország is követi a nyugat-európai trendet, a legtöbb fejlett piacon már a tavalyi harmadik negyedévben bekövetkezett a fordulópont. A magyar növekedés elsősorban a külső kereslet talpra állására építhet, ugyanis a belföldi fogyasztási és beruházási kedv terén még nem érzékelhető pozitív változás.

A gyorsulási irányadó (gyia) egy nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t előre jelző részindikátorokból számítanak. A mutató gyakorlati haszna, hogy azonnali képet ad a belföldi folyamatokról, míg a hivatalos statisztikai adatok nemritkán csak több hónap elteltével látnak napvilágot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását