Belföld
A Radikális változás – Leszámolás a korrupcióval
Elkészült a Jobbik választási programja, amelynek elképzelései alapjaiban fordítanák fel országunk működését. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a felfordulás rosszat tenne Magyarországnak. A korrupció-ellenes pontok:
Elkészült és a szombati kampánynyitón bemutatásra is került a Jobbik választási programja, amely nem meglepő módon a Radikális Változás nevet kapta. A program célja, hogy gyökeres változtatásokkal írja át az ország életét, és ezzel egy szebb, jobb és igazságosabb világ felé kormányozza Magyarország hajóját. Jelszavai az ökoszociális nemzetgazdaság megalapítása, a cigánybűnözés és korrupció felszámolása, a mezőgazdaság rendbetétele, és a népességfogyás megállítása. Lássuk, lehetségesek-e ezek a program alapján: a cikksorozat első részében a párt gazdaságpolitikájának alapjairól írtunk, de ők is elismerik, hogy annak megvalósítása csak akkor lehetséges, ha képesek leszámolni a korrupcióval.

Kemény kézzel
A Jobbik a Fideszhez hasonlóan kampányszlogenné avatta a felelősségre vonást, ami a múlt korrupciós ügyeinek feltárását és a vétkesek megbüntetését is magában foglalja. Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy „mára gyakorlatilag nem létezik közpénzes beruházás, állami megbízás korrupció nélkül, legyen szó autópályáról, hídfelújításról, parkolásról, egészségügyről, hazai finanszírozású vagy EU-s pályázatról” és a korrupció okozta kárt évi több százmilliárd forintra becsülik. Így több szempontból is egyértelmű, hogy e téren nagyot kell domborítania a programnak. Nem okoznak csalódást:
Tervben van valamennyi nagy állami beruházás utólagos kivizsgálását, a futó projektek felfüggesztése és felülvizsgálata – hasonló a helyzet a privatizációs ügyletekkel is. Azt is szeretnék elérni, hogy az érintett országok engedjenek betekintést az offshore jelleggel bejegyzett cégek dokumentumaiba – de ez még Amerikának is csak nagy-nehezen és részlegesen sikerült, mi pedig korántsem tudunk akkora nyomást gyakorolni, mint a világ vezető gazdasága.
Van persze olyan pont is, ami inkább csak a népharagot igyekszik kielégíteni, mintsem – megvalósulása esetén – érdemi lépés lenne a korrupció felszámolásában. Ilyen „az állami beruházás döntéshozó folyamatában résztvevők anyagi helyzetének feltárását vagyonosodási vizsgálat eszközeivel, annak büntetőjogi következményeivel együtt”. Egyrészt nincs pontosabb definíció a vizsgálandó személyekről, így mindenki azt gondol, amit akar. Másrészt a pont eleve kollektív bűnösséget feltételez, ami elég merész kijelentés – de nagyon közel van az átlagos választópolgár gondolatvilágához. Szintén hasonló ötlet a politikusokra kiszabható ítélet-tételek megduplázása.
Az azonban igen széles társadalmi érdek, hogy a leleplezett korrupciós ügyeket elrettentő méretű vagyonelkobzás és tényleges börtönbüntetés kövesse – vagyis ne érje meg korruptnak lenni. Ennek bevezetését is felvállalja a Jobbik – azonban sajnos itt sem megy bele a megvalósítás részleteibe.

@@
Lankadatlan figyelemmel
Azzal a párt is tisztában van, hogy nem csak megtorolni, visszanyomozni, és szankcionálni kell, hanem éles szemmel figyelni, hogy minél kevesebb visszás eset történhessen meg. Erre szolgálna az Állami Vagyonleltár, amely összegezné a még állami kézben lévő magyar vagyont, és kiemelné stratégiailag fontos tulajdonokat, amiket nem lehetne eladni – munkájukat az Állami Számvevőszék hitelesítené. De hasonló feladatot látna el a Nemzeti Beruházási Központ, amely az állami megrendelések és pénzek alapján létrejövő építkezéseket, beruházásokat, és vásárlásokat felügyelné, valamint menedzselné.
A közbeszerzések terén – amelyek nemzetközi felmérések szerint is minimum 20-25 százalékkal drágulnak a korrupció következtében – a Jobbik azonban éppen ellentétes taktikát követne. Vagyis nem újabb hivatalokat hozna létre, hanem az eddigieket vizsgálná felül (például a közbeszerzési tanácsadói intézmény rendszerét, amely szerintük hat év alatt nem mutatott fel érdemi eredményt). Továbbá növelné a közbeszerzések átláthatóságát, csökkentené bürokrácia mértékét, és „racionalizálná” a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokat – így véleménye szerint nem kellene havonta hozzányúlni a közbeszerzési törvényhez. Megszüntetné a meghívásos rendszert is, hogy minden adatot nyilvánossá lehessen tenni.

Vasököl, oda súlyt, ahova köll
A párt egy külön törtvényt is létrehozna a szigorú és elszámoltatható közpénzekkel, valamint közvagyonnal való bánásmódért, amely az Államszámviteli törvény nevet viselné. Természetesen nem hagynák ki a több nemzetközi szervezet által is szorgalmazott pártfinanszírozás átalakítását sem – ám erről sajnos nem beszél bővebben a program. Továbbá tervben van az összeférhetetlenségi szabályok szigorítása, és a tisztséghalmozás megszüntetése is – ami szinte egységes társadalmi igény.
Szerencsére a Jobbik nem esik abba a hibába, hogy elfeledje: a korrupció nem csak „odafönn” tanyázik, hanem a közemberek közt is jelen van. Így a gazdasági visszaélések is kemény büntetésekre számíthatnak: alapos gyanú esetén a társaság vagyonát zár alá helyeznék, bizonyos beigazolódott bűncselekmény után pedig jöhetne az adott személy eltiltása a cégalapítástól, valamint a más társaságokban fennálló részesedésének nyilvánosságra hozatala.
De felülvizsgálnák a rokkantnyugdíjasok egészségi állapotát, mozgássérült-igazolványok igazolt meglétét, és több más olyan dokumentumot, is, amit manapság „tízezrekért bárki beszerezhet”- valamint jelentősen szigorítanák ezek kiadását. Továbbá drasztikusan növelnék az adókerülés szankcionálását, ösztönöznék a fekete és szürke munkahelyek kifehéredését. Mindezekről bővebben következő cikkünkben fogunk szólni, amely a Jobbik adó- és foglalkoztatáspolitikáját fogja boncasztalra vinni.