2024. június 17. - Laura, Alida

Parkolási Kft. vezetőjének távozását akarják

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség fővárosi és kerületi képviselői elengedhetetlennek tartják a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft. jelenlegi vezetőjének, Rusznák Imrének a távozását - közölte az ellenzéki párt három önkormányzati képviselője csütörtökön az MTI-vel
2009. december 10. csütörtök 12:50 - HírExtra
A közleményben, amelyet Wintermantel Zsolt fideszes fővárosi képviselő, Spaller Endre, a XIII. kerületi Fidesz frakcióvezetője és Kandolka László, a IX. kerületi Fidesz frakcióvezetője jegyez, felszólítják a tulajdonos önkormányzatok MSZP-frakcióit, hogy ne támogassák tovább volt képviselőtársukat és járuljanak hozzá Rusznák Imre leváltásához.

A közös nyilatkozat szerint a (BÖP) Kft.-nél sorozatos botrányok voltak az elmúlt években. A szeptemberben letartóztatott parkolóőröket tetten érték, miközben korrupcióból származó összeget vettek át. Azt írják: "Gyanú árnyéka vetült a cég vezetésére is. Rusznák Imre igazgató úr azóta sem tudta tisztázni magát a vele szemben felmerült vádak alól annak ellenére, hogy erre számos alkalma lett volna".

A képviselők emlékeztetnek, másfél évvel ezelőtt az a vád érte a céget, hogy napi 40-50 ezer forintot keresnek a pakolóőrök azzal, hogy saját maguknak veszik fel a parkolási díjat. Idén szeptemberben a rendőrség hasonló adatokkal szembesült. Szerintük ez azt mutatja, hogy az elmúlt másfél évben nem történt érdemi változás.

"Ha a parkolóőrök napi 40-50 ezer forintot szedtek be saját maguknak, az azt jelenti, hogy nagyjából a fizetésre kötelezett autók 15-20 százaléka az automata helyett a parkolóőrnek fizetett. Érthetetlen, hogy ezt másfél éven át nem vette észre a cég belső ellenőrzése. Ha csak öt parkolóőr vett részt e cselekményben, az hetente több mint egymillió forint bevételt jelentett számukra. Érthetetlen, hogy a cég vezetése és a belső ellenőrzése ezt nem vette észre" - írják.

A közlemény szerint Rusznák Imre tavaly nyáron, a botrány kirobbanása után belső vizsgálatot folytatott. A vizsgálatban a parkolóőröket kérdezte meg arról, tudnak-e a korrupcióról. Részben a most letartóztatottakat kérdezték meg. A fideszes képviselők szerint ennek is köszönhető, hogy a vizsgálat semmit sem állapított meg. A letartóztatások óta előbb Spaller Endre írásban feltett kérdéseire nem válaszolt, majd a Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottsága által kezdeményezett vizsgálat lefolytatását "mismásolta el".

"Látható, hogy Rusznák Imre nem tud, és nem akar szembeszállni a korrupcióval. Nem tudta azt felszámolni, sem érdemben csökkenteni. Nem hozott megfelelő döntéseket. A tevékenységével kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, nem tudta bizonyítani rátermettségét. Félő, hogy a korrupció újraszerveződik a cégnél, és további közpénzek fognak elfolyni" - áll a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását