2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Benkő a felszarvazott lantművész?

Benkő Dánielt, egyik feleségjelöltje, Tünde, rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta? Kiderült, hogy a barátja várja haza, mi több, a férfi a villában is meglátogatta szerelmét.
2009. december 7. hétfő 10:29 - HírExtra
Benkő Dániel egy igazi, mai szemmel gondolkodó férfi, tanácsai hasznosnak is bizonyulhattak volna: hiszen szerinte mindig a nő választ társat magának, mert bármikor rábukkanhat az igazira. Sajnos azonban az „akasztják a hóhért” effektus itt is felütötte rút fejét: a legifjabb feleségjelölt, Tünde, kettős játékot játszott – és játszik is – a kanos lantossal. Mint kiderült, a lányt szerelme, János várja haza, mi több, legutóbbi alkalommal még a villában is meglátogatta párját.

„Úgy tűnik, hogy Tünde most akarva-akaratlanul is visszavágott. Én a lányaimnak mindig azt mondom, járjanak nyitott szemmel a világban, hiszen ha eljön az idő, úgyis a nő választ magának társat. Tünde megfogadta a tanácsot, és miközben az én „kezemért" harcol hétről hétre, mással él együtt jó ideje.” - mondta a Blikknek Dániel. Viszont gavallérként viselkedett még akkor is, ha a helyzet rendkívül kellemetlen volt számára: riválisát vendégül látta a villájában, mi több, állást is ajánlott a fiatalembernek.

„ Akár össze is barátkozhatunk ezzel a fiúval, és ha Tünde úgy dönt, hogy neki egyszerre több férfira van szüksége, még talán abba is belemegyek. De azt nem tűröm, hogy csak úgy besétáljon ide valaki, és elvegye tőlem!” Mondta Benkő, de szerinte ennek a kellemetlen helyzetnek is van pozitívuma. A lantos elárulta, hogy még sohasem voltak ennyire közel egymáshoz Tündével. Viszont mint fogalmazott, szíve mélyén sejtette, hogy nem stimmel a hölggyel valami, és kiderült, igaza volt.

„Az jött be, amire számítottam. Már vártam, hogy valami kiderül majd Tündéről. De galád módon bent tartottam, hátha kiderül, mivel akar átverni engem. Pedig végig azt mondta, miattam van itt. A barátja első ránézésre egy finomvágású börtöntölteléknek tűnik, épp ezért ragyogó számomra. Még barátkozni is fogok vele! Szerintem szüksége lesz rám. Tünde sokat változott, jó irányba.” Közölte a nem mindennapi helyzetbe került lantos.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását