2024. június 17. - Laura, Alida

Orbán: hiába a megszerzett szabadság

Orbán Viktor szerint húsz évvel a rendszerváltás után is úgy érezni, nem sikerült élni az akkor megszerzett szabadsággal.
2009. december 4. péntek 20:00 - HírExtra
A Fidesz elnöke erről a "Húsz év Temesvár igézetében" című pénteki konferencián beszélt, a Magyar Tudományos Akadémián.

Mint fogalmazott, eltelt húsz év a közép-európai rendszerváltások óta, "és még mindig nem mondhatjuk - különösen nem mondhatjuk mi, magyarok -, hogy célba értünk volna. Más módon, mint a diktatúra idején, de ma is úgy érezzük, mintha meg lenne kötve a kezünk, vagyis nem sikerült igazán élnünk azzal a szabadsággal, amit húsz évvel ezelőtt megszereztünk". Holott - mutatott rá - a jövő legfontosabb kérdése éppen az, tudunk-e élni a szabadság adta lehetőségekkel. Szerinte ez a következő választásokon el fog dőlni.

Orbán Viktor beszédében azt mondta, ő optimista a jövővel, az "új korszakkal" kapcsolatban, hisz Magyarország, hisz Közép-Európa jövőjében. "Hiszek abban, hogy a következő húsz év gyökeresen más lehet, mint ami eddig volt" - tette hozzá.

Véleménye szerint az elmúlt két évtized fontos volt mindenki számára, egész Közép-Európa számára, mert nagyon sokat lehetett tanulni belőle. Például azt, hogy a demokrácia és a piacgazdaság nem működik magától, és nem old meg automatikusan mindent, valamint azt, hogy a hatalmát átmentő pártállami elit nem változik, a demokratikus keretek között is képes visszaélni a hatalommal - sorolta.

Kifejtette: ő maga az elmúlt húsz évben megtanulta, szegény ország nincs, csak rosszul kormányzott. Ha egy ország válságba kerül, a céljaiért kell küzdenie, nem a válság ellen. "Ha a válság kezelését tesszük meg célnak, biztosan veszíteni fogunk" - mondta a politikus.

Hangsúlyozta: szerinte van esély, hogy az átalakuló világban Közép-Európa új szerepet vállaljon. "Együtt tudjuk kihozni belőle a legtöbbet", ezért a magyaroknak elemi érdekük egy új, erős közép-európai együttműködés.

Orbán Viktor úgy vélekedett, "közép-európai nemzetnek lenni egyfajta sorsközösséget jelent, együtt lehetünk szabadok, függetlenek és erősek vagy gyengék és függésben lévők".

A Fidesz elnöke kiemelte, a diktatúra, a zsarnokság Romániában a legsötétebb, leggyilkosabb arcát mutatta, az élet napi velejárója volt a zaklatás, a megfélemlítés, a szabad mozgás korlátozása.

A diktatúra börtönében eltelt negyven év alatt megtanultuk: a szabadság csak azoké, akik erősek és bátrak, hogy kiálljanak érte - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt az igazságot talán soha nem lehetett olyan tisztán és világosan látni, mint amikor Tőkés László egymaga szállt szembe a teljes rezsimmel.

A "Húsz év Temesvár igézetében" című nemzetközi konferencián az 1989-ben Temesvárról indult romániai forradalomra emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényt a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Polgári Kultúráért Alapítvány szervezte.

1989. december 16-án Temesvárról indult a romániai forradalom eseménysorozata. Temesváron a lakosság megakadályozta Tőkés László ellenzéki református lelkész letartóztatását. A következő napokban ezrek tüntettek, követelve Nicolae Ceausescu pártállami vezető lemondását. A tüntetések átterjedtek Bukarestre és az ország többi vidékére is.

A megmozdulásokból pár nap alatt felkelés lett, majd az események forradalommá szélesedtek. December 22-én ezrek gyűltek össze a fővárosban, és amikor Ceausescu az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beléfojtották a szót és kifütyülték. A diktátor ezután helikopteren elmenekült, de elfogták. Rendszere megbukott, a kormány lemondott, s a volt pártmunkás, Ion Iliescu vezetésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front.

December 25-én - rögtönzött bíróság előtti zárt tárgyalás után - kivégezték Nicolae Ceausescut és feleségét, miután felelősnek találták őket 60 ezer ember haláláért és a nemzetgazdaság tönkretételéért. A román forradalommal eltűnt a Varsói Szerződés utolsó sztálinista rendszere. Ellentétben a többi kelet-európai állammal, ahol a rendszerváltás vérontás nélkül ment végbe, Romániában sokan vesztették életüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását