2024. április 19. - Emma

Elzárták a médiától az aranytorkú teremőrt

Minden segítséget megadnak a Csillag születik felfedezettjének, hogy a múltkori összeroppanás után képes legyen összeszedni magát.
2009. november 25. szerda 11:26 - HírExtra
A lírai hangú csepeli teremőr a tehetségkutató múlt szombati adásában nagy átéléssel előadott dala után elsírta magát a színpadon. Sokan megijedtek, hogyan tudja majd így folytatni a versenyt.

A Csillag születik egyik legnagyobb felfedezettje Tabáni István, aki nem csak tehetsége, hanem rendkívüli szerénysége miatt is a nézők kedvencévé vált.

„Ott voltam, amikor István megjelent a Csillag születik válogatásán” – elevenítette fel az előzményeket Schiewert Takács László, a műsor felelős szerkesztője.

„Borzalmasan félszeg volt, szinte oda kellett vezetni őt a mikrofonhoz. A produkcióját látva már akkor is tudtuk, hogy igazi tehetséggel van dolgunk. Megdöbbentő az előadása és visszahúzódó természete közötti óriási különbség” – mondta Schiewert, aki szerint nagyon nehéz dolguk van a versenyzőknek, hiszen egy teljesen ismeretlen világba csöppentek.

„Még a világsztárok közt is akad olyan, aki kemény munkával felépített karrierrel a háta mögött is csak nehezen tudja feldolgozni a rá nehezedő nyomást” – tette hozzá a műsor főszerkesztője.

„Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lehet Tabáni Istvánnak, aki egyik pillanatról a másikra került a figyelem középpontjába: felismerik az utcán, és hárompercenként csörög a telefonja, hogy interjút adjon. Szeretnénk, ha nyugodtan készülhetne a szombatra, ezért elzártuk őt a média elől, de a többieknek is próbálunk megfelelő körülményeket teremteni. Ezért négy munkatársunk folyamatosan kapcsolatot tart a kis csillagokkal” – magyarázta Schiewert.

Tabáninak pszichológus is segíthet, hogy szombaton megfelelő lelki állapotban állhasson kamerák elé.

”Minden támogatást megadunk a tehetségkutató versenyzőinek, ami a jó felkészüléshez kell. Így Tabáni István is megkapja azt, amire szüksége van” – közölte Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását