2024. június 17. - Laura, Alida

Több a munkanélküli, mint amit a számok mutatnak

A hivatalos adatnál jóval nagyobb a munkanélküliség az Egyesült Államokban - írta a The New York Times.
2009. november 8. vasárnap 18:22 - HírExtra
A tekintélyes lap szerint a munkanélküliek táborába tartoznak azok is, akik már feladták a reményt, hogy valaha el tudnak helyezkedni, és nem szerepelnek a nyilvántartási rendszerben, továbbá közéjük tartoznak a részmunkaidőben foglalkoztatottak is, akik teljes állást szeretnének. A szélesebb értelemben vett munkanélküliségi ráta így 17,5 százalék - írta hétvégén a lap.

Októberben a hivatalos adatok szerint 16 millió amerikainak nem volt állása, a munkanélküliség 1983 óta a legmagasabbra, 10,2 százalékra nőtt a szeptemberi 9,8 százalékról. Elemzők 9,9 százalékra számítottak.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint rekord nagyságra, 5,6 millióra emelkedett a fél éve, vagy annál hosszabb ideje állástalanok száma, és 35,6 százalékra bővült arányuk az összes munkanélküli körében, ami ugyancsak rekord.

Barack Obama elnök szerint "kijózanító jel", hogy a válság enyhülésének dacára 26 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség. Obama pénteken aláírt egy törvényt, amely a munkanélküli segély folyósításának meghosszabbításáról és az első lakásukat vásárlóknak adókedvezményt nyújtó program továbbviteléről rendelkezik. Az új jogszabály ösztönzi a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést - indokolta Obama a döntést.

A munkanélküliség növekedése az Egyesült Államokban elsősorban azért aggasztó probléma, mert fékezi a gazdasági teljesítmény 70 százalékáért "felelős" fogyasztói kiadásokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását