2024. március 29. - Auguszta

Rendőr akadályozta meg egy ATM ellopását

Egy rendőr akadályozta meg egy bankjegykiadó automata ellopását csütörtök hajnalban Dunavecsén - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
2009. november 6. péntek 12:30 - HírExtra
A tettesek egy terepjáróra akasztott drótkötéllel kiszakították a helyéből Dunavecsén a Fő utcában lévő bank előterében lévő automatát és éppen az 51-es főút irányába vontatták, amikor a szolgálatban lévő járőr üldözőbe vette őket. Közben az ATM-et vontató drótkötél elszakadt, így az elkövetők az automatát hátrahagyva elmenekültek - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra hozzátette: a rendőrnek fel kellett hagynia az üldözéssel, mivel az elkövetők szögből készült tüskéket dobáltak ki, s azok a szolgálati gépkocsi kerekét használhatatlanná tették. A terepjáró ezután átment a Dunavecsét és Dunaújvárost összekötő Pentele hídon és az M6-os autópálya lehajtójánál kigyulladt.

Az őrnagy tájékoztatása szerint a lopással veszélyeztetett érték több millió forint volt, míg a rongálással okozott kár meghaladja az ötmillió forintot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását