2024. május 12. - Pongrác

Sztrájk lehet a Malévnál

Akár sztrájk is lehet a Malévnál, ha cég földi kiszolgálásért felelős leányvállalatának vezetősége és a szakszervezeti szövetség nem tud megállapodni az előző héten felbontott kollektív szerződésről.
2009. október 7. szerda 15:56 - Pénzes Dávid
Sztrájkkészültség még nincsen, de a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) akár idáig is hajlandó elmenni, ha a Malév GH (a Malév földi kiszolgálásért felelős leányvállalata) vezetésével a következő héten nem sikerül tisztázni a kialakult helyzetet. A kollektív szerződést a Malév GH vezetése az elmúlt héten rúgta fel. Csorba Attila, a LESZ elnöke a HírExtrának elmondta a szerződés 2010. december 31-ig van érvényben, addig köteles minden fél betartani annak mind a 43 pontját.

Spórolni akarnak a béreken?

A szakszervezeti vezető szerint a szerződés felrúgásának az oka a pénz. Csorba Attila a Budapest Airport példáját hozta fel, ahol módszeresen vágták vissza a béreket, és félő, hogy a kollektív szerződés felmondásával a Malév is erre készül. Ezen kívül valószínű, hogy megpróbálnak még több mindent kiszervezni, ami persze átláthatatlanná is teszi majd a pénzek útját. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy mielőtt még bármiféle hatástanulmány született volna az ügyben, a vezetés meghozta a döntést.

Csorba szerint az is nagy gond, hogy egymás után jönnek a vezérigazgatók, akik amikor eltávoznak, elviszik a maguk pénzét, hasonlóan a BKV-s végkielégítésekhez. Most pedig Csorba szerint gyakorlatilag azt mondják, „ti dolgozók sokat kerestek, egy kicsit vissza kellene még adni.” Teszik mindezt úgy, hogy közben a menedzsment költségeit nem csökkentik. A dolgozóknak pedig 2006 óta nem emelték a bérét.

Furcsa azt hallani, hogy cégnek nincsen pénze, közben pedig a vezetők tizenegynéhány milliós, bőrüléses Volvókkal furikáznak - panaszkodik az elnök.

Egyelőre nem terveznek sztrájkot

A sztrájk a végső és legdrasztikusabb megoldás, de Csorba szerint könnyen elképzelhető, hogy kénytelenek lesznek ehhez az eszközhöz nyúlni. Előtte természetesen megpróbálják tárgyalásokon bizonyítani, hogy a vezetés jogszerűtlenül járt el. Ehhez fel fognak kérni egy, a témában jártas munkajogászt. A legelső lépés, hogy tisztázzák mi is történt valójában - mondja a szakszervezet vezetője.

Sajnos a tárgyalás nem biztos, hogy sikeres lesz, okulva abból a tapasztalatból, hogy egy olyan emberrel kell asztalhoz ülni, aki mindenféle előzmény nélkül rúgott fel egy megállapodást - vélekedik a LESZ elnöke.

A kollektív szerződés nem sérthetetlen dokumentum. Ha azt bármelyik fél módosítani kívánja, akkor ahhoz tárgyalásokat kell folytatni, mondja Csorba Attila, majd hozzáteszi, a LESZ nyitott ezekre, de a kezdés „elég problematikus” volt. „A tárgyalások alapja a bizalom, a vezetés viselkedése azonban ezt rögtön megszüntette.” Nekünk az a célunk, hogy megoldás szülessen és ez a cég jól tudjon működni - szögezte le végül az elnök.

Nem lesz kevesebb a fizetés

Felkerestük Hegedüs Ádámot, a Malév kommunikációs vezetőjét, aki hangsúlyozta, a légitársaság nem mondta fel a kollektív szerződést, az most is érvényben van. Csupán a Malév és a Malév GH között létrejött jogutódlási szerződés került felbontásra, ami tartalmazza a Malév GH-nál aláírt kollektív szerződést. Ez a felbontás miatt automatikusan érvényét vesztette. Így a kollektív szerződés megszűnése csupán erre a cégre vonatkozik, nem pedig a teljes anyacégre. A felbontás oka, hogy a leányvállalat egy új, a jelenleginél modernebb és kevesebb pénzből finanszírozható kollektív szerződést kíván megkötni az érdekképviseletekkel – mondta Hegedűs.


Részlet a Malév szerdai közleményéből
A jogutódlásról szóló megállapodás felmondása a Malév Zrt. és a Malév GH Zrt. részéről a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően történt. A felmondás a munkahelyek megőrzése érdekében vált szükségessé, hiszen a munkáltató számára a jelenlegei KSZ olyan többlet kiadásokat ró, aminek teljesítéséhez nincs meg az ellentételezés a jövő évre vonatkozóan.



Kérdésünkre azt is kijelentette, a felmondás ellenére a lényeges bérelemek nem fognak változni, vagyis nem csökken az alapbér, a műszakpótlék és nem érinti a cafetéria intézményét sem.

Máshol is csak tárgyalgatnak


A Budapest Airportban dolgozóknak majdnem egy éve nincsen kollektív szerződése, az üzemanyag szolgáltatóknál két éve nincs, a tárgyalások azóta húzódnak. Meglátjuk miként lesz ez a Malév GH Zrt. esetében.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását