2024. május 12. - Pongrác

Hiller többet nem dönthet a pénzügyekről

Szinte valamennyi, pénzügyekkel kapcsolatos hatáskörétől megfosztja a kormány Hiller István oktatási minisztert.
2009. szeptember 29. kedd 07:08 - HírExtra
A lap úgy tudja, hogy Hiller István még az érettségi tárgyakról sem dönthet önállóan, és nem kizárt, hogy jövőre már az általános és középiskolai felvételiért is fizetni kell.

A Magyar Nemzet szerint jövőre Hiller István csak Oszkó Péter hozzájárulásával állapíthatja meg a tankönyvvé nyilvánítás díját, az érettségi, illetve egyéb szakmai vizsgák vizsgaelnökeinek, illetve a különböző közoktatási szakértőknek a díjazását. A pénzügyminiszter egyetértése kell majd az iskolai felvételi eljárás díjának megszabásához is.

Jelenleg az általános és középiskolai eljárásért sem kell fizetni. Az eljárási díj törvényben rögzítése azonban lehetővé teszi, hogy a jövőben ezért is pénzt kérjenek a szülőktől - írta a lap. Jövőre az oktatási miniszter helyett a kormány dönti majd el, hogy melyik tárgyból lehet érettségi vizsgát tenni, és melyikből nem.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy hátterében a kétszintű vizsgarendszer hatalmas költségigénye áll, amit jövőre nem lesz miből kifizetni, mert a költségvetési javaslat szerint a kormány harmadára, a jelenlegi egymilliárd forintról 338 millió forintra csökkenti az érettségi vizsgák megszervezésének és lebonyolításának támogatását.


A Minisztérium reagálása:
A Magyar Nemzet mai számában megjelent cikk és annak szinte valamennyi állítása nevetséges. A legalapvetőbb ismereteket is nélkülözik azok a „víziók”, amelyeket a Magyar Nemzet közölt.

A napilap állításaival szemben tény az: az Oszkó Péter pénzügyminiszter által az Országgyűléshez benyújtott úgynevezett „salátatörvénnyel” módosuló közoktatási törvény minden egyes javasolt paragrafusát a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium készítette.

A „salátatörvény” idézett rendelkezései csupán egyértelművé teszik azokat, a már létező felhatalmazásokat, amelyek alapján a Kormány, illetve az oktatási miniszter rendeletet adhat ki, az illetékes hatóság pedig igazgatási szolgáltatási díjat szedhet. Pontosító, felhatalmazó rendelkezések szerepelnek a tervezetben. Ezek ellenőrzése könnyen megoldható lett volna a közoktatási törvény jelenleg hatályos paragrafusainak elolvasásával, amit a Magyar Nemzet cikkírója – ezek szerint – nem tett meg.

Minden alapot nélkülöz a Magyar Nemzet azon feltételezése is, hogy a Kormány elvonja az oktatási miniszter jogköreit az érettségi szabályozásával, illetve működtetésével kapcsolatban. Ezzel szemben tény az: az érettségi vizsgarendszer működtetését tizenkét éve kormányrendelet szabályozza. Miként jelenleg is miniszteri rendelet szabályozza a tankönyvvé nyilvánítás feltételeit és igazgatási szolgáltatási díját.

Az iskolai, óvodai létszámhatárok átlépésével kapcsolatos szabályok eddig is érvényben voltak. A továbbiakban – a változás értelmében – nem kell engedélyt kérni az Oktatási Hivataltól. Az általános- és középiskolai felvételi eljárásnak nem volt és nem is lesz miniszteri rendeletben meghatározott díjazása.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium már többször helyreigazítási kérelemmel fordult a Magyar Nemzethez a valótlan állítások, a tények elferdítése, a csúsztatások, illetve a tárca válaszainak figyelmen kívül hagyása miatt. A helyreigazításoknak a törvényi határidőn belül nem tett eleget a napilap. Ezért az OKM minden alkalommal megtette a szükséges jogi lépéseket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását