2024. május 11. - Ferenc

400 milliárd eurót vesztettek a bankok

Európa 22 nagy bankja 400 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el idén és jövőre - írta hétvégi számában az International Herald Tribune.
2009. szeptember 27. vasárnap 15:21 - HírExtra
A New York Times Párizsban megjelenő európai kiadása olyan brüsszeli tisztviselőkre hivatkozik, akik már látták az uniós bankfelügyeleti bizottság (CEBS) irányításával elkészített úgynevezett stressz teszt eredményeit, amelynek legalább egy irányszámát az uniós pénzügyminiszterek csütörtöki informális találkozóján Svédországban nyilvánosságra kívánják hozni. Az uniós pénzügyminiszterek a lap szerint azt tervezik, hogy a következő hónapokban hasonló nyomáspróbának vetik alá a biztosítótársaságokat is, amelynek eredménye már tavaszra meglehetne.

A Brüsszel által májusban kezdeményezett vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa: az Európai Unió pénzintézetei mennyire tudnak ellenállni a gazdasági visszaesés okozta megpróbáltatásoknak, valamint hogy szükség van-e tőkepótlásra az ágazatban. A tesztet a nemzeti bankfelügyeleti hatóságok végezték, de a CEBS adott hozzá iránymutatásokat.

Az Egyesült Államokban elvégzett hasonló stressz teszttel ellentétben az európai vizsgálat nem tartalmaz ajánlásokat az egyes bankoknak az egyensúly megtartásához szükséges intézkedésekhez - hangsúlyozza az IHT.

A lap emlékezetett arra, hogy a CEBS már felmérte egyszer az uniós bankrendszer előtt álló kockázatokat, és arról tavasz elején tájékoztatta a pénzügyminiszteri tanácsot is. Az uniós bizottság ugyanakkor azt is értésre adta, hogy a bankrendszer és azon belül egy-egy bank tőkeigényének felmérését nemzeti hatáskörbe tartozónak tartja, nem pedig uniós illetékességnek.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán teszi közzé tanulmányát az európai pénzügyi rendszer helyzetéről. A washingtoni székhelyű szervezet áprilisban úgy ítélte meg, hogy az európai pénzintézeteknek 375 milliárd dolláros tőkeinjekcióra lenne szükségük a veszteségek fedezésére, de ezt akkor európai vezetők vitatták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Füsti
2009. szeptember 27. 15:26
Hol vannak az elmult évek rekordnyereségei?Ja azokat felélték,kivették, nyereség formájába és most sírnak.Hát kérem jobban kellett volna gazdálkodni. Igy meg hagyni kéne őket csődbe menni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását