2024. május 10. - Ármin, Pálma

Megdöbbent az Egészségügyi Minisztérium

Az Egészségügyi Minisztérium (EüM) megdöbbentőnek tartja a kórházi szakmai szervezetek közös állásfoglalását, amelyben jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték azt a finanszírozási rendelettervezet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járóbetegeket fogadó intézmények forrásait.
2009. szeptember 16. szerda 20:38 - HírExtra
A minisztérium szerint eddig is folyamatosan egyeztettek a finanszírozás kérdéseiről és a bázisfinanszírozásra való átállás sem új elképzelés. Mint írják: maguk a szakmai szervezetek kezdeményezték és támogatták ezt a javaslatot, ahogy ezt ki is nyilatkoztatták egy héttel ezelőtt a miniszterelnökkel folytatott tárgyalás után. A közlemény felidézi: ezt követően Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek: "+Megállapodtunk abban, hogy októbertől bázisfinanszírozást kapnak a kórházak, vagyis egyfajta fix összeget+".

A közlemény szerint a minisztérium a megállapodást követően múlt hétre elkészítette a tervezetet, amit még aznap eljuttatott a szakmai szervezetekhez. Azok válaszait áttanulmányozva szükségesnek tartják egy újabb egyeztetés megtartását, amelyre meghívták a szervezeteket.

"Ezért is állunk értetlenül a szakmai szervezetek állásfoglalása előtt, hiszen a fent vázolt tények alapján is látható, hogy a tervezetről még szakmai egyeztetés folyik és így a nyitott kérdések megtárgyalása még folyamatban van".

A tárca fontosnak tartja kiemelni azt, hogy válság van a gazdaságban, és ez a GDP 6,7 százalékos csökkenésével járt. Ennek következtében a gyógyító-megelőző kasszából 13 milliárd forintot zároltak. A minisztérium szerint ezt az év elején a szakmai szervezetek is tudomásul vették. "A válság hatására az E-Alap bevétele csökkent, e 13 milliárd forinthoz képest nagyobb mértékben csökkent, ugyanakkor a kormány garanciát vállalt arra, hogy a járulékbefizetések csökkenéséből adódó bevételkiesések 2009-ben nem eredményezhetik az E-Alap kiadásainak változását".

A Magyar Kórházszövetség és társszervezetei szerint nincs elég pénz az idén az egészségügyi intézmények működtetésére, s a szaktárca által megküldött finanszírozási rendelettervezet az ágazati érdekképviseletek számára elfogadhatatlan.

A szervezetek vezetői szerdai, rendkívüli ülésüket követő budapesti sajtótájékoztatójukon állásfoglalást tettek közzé, ebben jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték az említett tervezetet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járóbetegeket fogadó intézmények forrásait.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke azt hangoztatta: nem a finanszírozási rend megváltoztatására van szükség, hanem elegendő forrásra, hogy ki tudják fizetni a béreket, a közüzemi és a beszállítói számlákat.

Arra figyelmeztettek, hogy a források a csökkentéssel már a bérek kifizetésére sem elegendőek, és ha nem adnak az ágazatnak több pénzt, akkor mintegy 10 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el állását, jó részük pedig éppen a kórházakban nélkülözhetetlen ápoló.

Utaltak arra, hogy míg az év első kilenc hónapjában átlagosan havi 44,1 milliárd forintot kaptak a teljesítményfinanszírozásban, addig ez az összeg 33,6 milliárd forint/hóra csökken az év utolsó három hónapjára.

A szakminiszterhez is elküldött állásfoglalás aláírói a működőképesség feltételének tartják a 13,5 milliárd forintos zárolás azonnali feloldását, és további 12 milliárd forintnyi többletjuttatás biztosítását.

Közölték, hogy azért tartják jogszerűtlennek a rendelettervezetet, mert az egyoldalúan módosítja a kétoldalú finanszírozási szerződést és visszamenőleges hatállyal vezet be egy új finanszírozási technikát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását