2024. április 20. - Tivadar

Zuschlag-per: Nem a Táncsics alapítványból pénzelték az MSZP-t

A Táncsics Alapítvány 2006. januárjában kiírt pályázata nem azt a célt szolgálta, hogy az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltjeinek a választási kampányához nyújtson segítséget, annak ellenére, hogy annyi pályázatot fogadtak el, amennyi választókerület van Magyarországon.
2009. szeptember 15. kedd 13:37 - HírExtra
Baja Ferenc, aki 2006-től 2008-ig a Táncsics Alapítvány kuratóriumának az elnöke volt, azt mondta: "a közösségi kommunikációt elősegítő pályázatnak a baloldali értékek társadalmi megismertetése volt a célja".

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére az MSZP-s politikus közölte: a 2006. januárjában kiírt, majd februárban már eredményt hirdető pályázatot csak egyszer írták ki.

Elhangzott, hogy a százmillió forint összegben kiírt pályázaton ötszázezer forintot lehetett esetenként nyerni, de ehhez kellett az adott országgyűlési választókörzet MSZP-s képviselőjének, vagy képviselő-jelöltjének a támogató aláírása.

Német Zsolt ügyész kérdésére a tanú elmondta: a pályázaton elnyert összegeket a 2006-os választások előtt átutalták a civil szervezeteknek, de ebben nem volt semmi különlegesség, mert "előfinanszírozott pályázat volt, amivel később kellett elszámolni".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását