A Fidesz befejezhetné a hallgatást
Az MDF agyonhallgatás helyett demokratához méltó fellépést vár a Fidesz vezetésétől Molnár Oszkár országgyűlési képviselő kijelentései miatt.
2009. szeptember 9. szerda 10:15 - HírExtra
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szerdai, az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, hogy a Fidesz láthatóan nem tud mit kezdeni Molnár Oszkár edelényi polgármester botrányos, a romákat súlyosan sértő kijelentésivel.
Az ügy előzménye, hogy az RTL Klub által szeptember 3-án nyilvánosságra hozott felvétel szerint az önkormányzat júniusi testületi ülésén Edelény polgármestere azt mondta: "a cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni", majd hozzátette: "utánajártam és igaz: gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát azért, hogy nyomorék gyereket szüljön".
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke másnap azt közölte, a Fidesz helyi ügynek tekinti a Molnár Oszkár által elmondottakból kirobbant vitát.
Az MDF mostani közleményében azt írja: "az agyonhallgatás a Fidesz jól bevett eszköztárának része lett: eltussolták a fóti és nagykanizsai korrupciógyanús botrányokat, és hallgatnak az esztergomi polgármester tarthatatlan magatartásáról, (...) ebbe a sorba illeszkedik az edelényi ügy is".
Az MDF szerint ha a Fidesz vezetése az alapvető erkölcsi és demokratikus normákat követve állna a helyzethez, akkor már napokkal ezelőtt, a botrány kirobbanásakor megtette volna a "szükséges lépéseket". Ehelyett - fűzték hozzá -, úgy tűnik, hogy a Fidesz inkább "féltve óvja vonzerejét a radikális, szélsőséges táborban".
Forrás: MTI