Kultúra

Nők, nők, nők és nők

Argentínától Vietnámig, a világ minden tájáról huszonnyolc "nőmúzeum", azaz női alkotók munkáival foglalkozó kiállítóhely vesz részt a bonni anyaintézmény által szervezett, szerdán nyíló közös kiállításon.

"Ott tartunk most, ahol a hetvenes években tartani szerettünk volna" – mondja Marianne Pitzen, az 1981-ben alapított bonni nőmúzeum igazgatója. Az intézmény, amely első volt a az ilyen kiállítóhelyek sorában, nagy sikereket ért el, s más országok női kezdeményezéseinek példaképévé vált.

"Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy mérleget készítsünk az eddigi eredményekről, és megvizsgáljuk a jövőbeli együttműködés lehetőségeit" – indokolta a közös kiállítás és azzal egybekötött konferencia szükségességét Pitzen.

A november 8-ig látogatható tárlaton az egyes múzeumok bemutatják saját történetüket és válogatást nyújtanak kiállítási tárgyaikból. A látogatók ezenkívül megismerhetik a résztvevő országok egyes híres nőalakjainak történetét is.

A nőmúzeum mint intézmény szükségessége Pitzen szerint kétségen felül áll. A múzeumigazgató ezt egy beszédes adattal támasztja alá: Észak-Rajna–Vesztfáliában a kiállított műalkotásoknak 1997-ben mindössze 0,03 százaléka volt nők munkája.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.