2024. április 20. - Tivadar

Nem kerékbilincsel az FKF

Hétfő estétől nem alkalmaz kerékbilincseket a Fővárosi Közterület-felügyelet.
2009. szeptember 1. kedd 07:56 - HírExtra
A napilap keddi számának ismertetése szerint a Fővárosi Közterület-felügyelet (FKF) hétfői vezetői értekezletén váratlanul bejelentették, hogy az este hat órától esedékes műszakváltás után már nem lehet kerékbilincset felszerelni. A döntést azzal indokolták, hogy jelenleg rendezetlen a "szolgáltatás" törvényi háttere, s amíg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál el nem készül az erre vonatkozó rendelet, addig átmenetileg nem lehet kerékbilincset alkalmazni.

A napilap az ügy kapcsán felidézi, hogy előzetes letartóztatásba került Farkas Kálmán, a terézvárosi közterület-felügyelet főnöke. A gyanú szerint azért vett át kenőpénzt, hogy több kerékbilincset tegyenek fel, így növeljék a Centrum Parkoló Kft. bevételét.

A Magyar Nemzet arra is emlékeztet, hogy az FKF a lehető legtöbb kerékbilincs feltételére és az ezzel járó pluszbírság behajtására utasította munkatársait. Mindez ellentétben áll a közterület-felügyeletről szóló törvénnyel, amely kimondja, hogy a szabálysértések esetén a lehető legkisebb hátránnyal járó szankciót kell alkalmazni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását