Belföld

Kolompárék üdvözlik Sólyom megszólalását

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke üdvözli, hogy az államfő felemelte szavát a cigányságot ért sorozatgyilkosságok ügyében.

A roma érdekképviseleti szervezet elnöke ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta az MTI-nek, hogy a köztársasági elnök hétfőn tárgyalt Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal, majd Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról. A miniszterelnökkel való találkozót követően Sólyom László kijelentette: robbanásig feszült a helyzet Magyarországon a romagyilkosságok miatt, a magyar állam minden rendőri és szervezeti segítséget megad a cigányság védelme érdekében.

Az államfő szerint a részvétet is ki kell fejezni, együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli elszenvedője.

Kolompár Orbán az MTI-nek azt mondta: a köztársasági elnöknek, a közjogi méltóságoknak, az igazságszolgáltatásnak és a politikai elitnek együtt kell dolgoznia a cigányság megvédésén, a romák valós társadalmi integrációjának megvalósításán. Hozzátette: közös álláspontot kell kialakítani az új munkahelyek teremtése, a kilakoltatások megszüntetése területén is.

"A társadalmi béke, a cigányság és a többségi társadalom közötti híd felépítésén nemcsak a cigányságnak, hanem valamennyi politikai szereplőnek óriási feladata van" – fogalmazott a roma politikus.

Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn az MTI-nek Sólyom László szavaira reagálva úgy fogalmazott: nagyon fontos üzenetet tolmácsolt a magyar társadalom számára az államfő a romagyilkosságokkal kapcsolatban, és bízik abban, hogy a köztársasági elnök szavait az emberek meg is fogadják.

Sólyom László köztársasági elnök a romák elleni támadások és sorozatgyilkosságok miatt hétfőn kora délután megbeszélést folytatott Kállai Ernővel. A kisebbségi ombudsman a találkozón elhangzottakról szólva az MTI-nek azt mondta: megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy napokon belül megtörténnek azok a lépések, amelyek megnyugtathatják a lakosságot, és a társadalom egységes érdekeit, az összetartozást, a sorsközösséget, az egymásra utaltságot szimbolizálják. Az államfő ebben számít a segítségére – tette hozzá.

A Szabolcs megyei Kislétán múlt hétfőre virradóra ismeretlenek agyonlőttek otthonában egy 45 éves roma nőt, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. A tavaly július óta tartó, romák elleni bűncselekmény-sorozatnak eddig ötvenöt sértettje van, közülük hatan meghaltak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.