2024. május 9. - Gergely

Egymilliárdot költ a BKV az új metrókra

Egymilliárd forintos többletigényt nyújtott be a 2-es és 4-es metróvonal új kocsijainak gyártója, az Alstom cég, mivel új menekülőlétrákat kellett gyártani a Budapestre szánt szerelvényekre.
2009. augusztus 7. péntek 19:30 - HírExtra
A metrószerelvények beszerzésekor az ajánlati kiírásban szerepelt a megfelelő vészkijárat biztosítása, mivel ezt a magyar vasúti és metrószabályzat is előírja. Az Alstom által alkalmazott eredeti megoldást azonban sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), sem a BKV nem tartotta teljesen elfogadhatónak, ezért közösen egyeztetve egy új rendszert kezdtek el kidolgozni - olvasható a közleményben.

Kifejtették: a menekülőajtót a korábbi megoldásnál vészhelyzetben a szerelvény vezetőjének kell kiemelnie és felnyitnia, a 4-es vonalra tervezett automata szerelvények esetében azonban - a repülőgépekhez hasonlóan - az utasoknak kell ezt megtenniük. Az új megoldás szerint a biztonsági retesz kioldása után már az egész szerkezet az ajtóval együtt kinyílik és egy rámpa ráhajlik a sínekre.

Néhány nappal ezelőtt az NKH és a BKV megtekintette az új rendszert és azt megfelelőnek találta, de az Alstom egymilliárd forintos pluszkövetelést nyújtott be, amit a BKV vitat. A közlekedési társaság szerint az is kérdéses, hogy kinek a hibája miatt van szükség a vészkijáratok módosítására.

Hangsúlyozták: bár mindkét társaság érdeke, hogy a szerelvények mielőbb közlekedhessenek a 2-es metró vonalán, nagyobb érdek a tökéletes biztonság. Ezért - mint írták - a BKV csak olyan szerelvényeket fog átvenni, amelyek hibamentesen képesek üzemelni és maximálisan szolgálják az utasok biztonságát.

A francia Alstom cég és a BKV 2006. május 30-án írta alá azt a szerződést, amelyben megállapodtak abban, hogy a gyártó 170 metrókocsit szállít Budapestre. A 2-es metró vonalán közlekedik majd 22, egyenként 5 kocsiból álló szerelvény, a többi a 4-es metró vonalán jár. A 37 metrószerelvényt 65 milliárd forintért szerzik be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását