2024. május 11. - Ferenc

Orvosetikai kerekasztalt kezdeményez az SZDSZ

Neves orvosok, egészségpolitikusok, egészségügyi szakjogászok és bioetikai szakértők részvételével orvosetikai kerekasztal felállítását kezdeményezi az SZDSZ.
2009. augusztus 5. szerda 16:25 - HírExtra
A Szabad Demokraták Szövetsége megengedhetetlennek tartja, hogy Magyarországon kontrollálatlan körülmények között, haszonszerzési célból olyan orvosi beavatkozások történjenek, amelyek árát kiszolgáltatott helyzetű betegekkel fizettetik meg úgy, hogy a terápia eredményessége orvosszakmai szempontból nem bizonyított - írja közleményében az SZDSZ.

A párt szerint az úgynevezett őssejtügy felhívja a figyelmet arra is, hogy nagy a kereslet a betegek részéről a még nem engedélyezett, nem garantált biztonságú terápiák iránt.

Mint rámutatnak, a gyógyíthatatlan betegek kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen mindent megtesznek gyógyulásukért, akkor is, ha az eredmény esetleges. A különböző terápiás eljárások hatásosságának megítéléséhez tudományosan megbízható eredményeket abban az esetben lehet kapni, ha azokat szigorúan ellenőrzött klinikai kísérletek igazolják.

Az SZDSZ ugyanakkor kitér arra is, hogy a jog stabil, az orvostudomány viszont rohamosan fejlődik, így "ami ma bűncselekmény, néhány év múlva, ha a terápia tudományos háttere igazolódik, eredményességét klinikai kísérletek igazolják és jogi szempontból is megfelelően szabályozott, napi gyakorlattá válhat". Az SZDSZ álláspontja szerint ezért megfontolandó, hogy az embrionális őssejtkutatásban élenjáró országok gyakorlatához igazodva, tapasztalatait felhasználva bővíteni lehessen az embrionális őssejtkutatások hazai lehetőségeit.

A közlemény szerint az ezzel kapcsolatos orvosszakmai, jogi és etikai áttekintés előkészítését végezhetné el az orvosetikai kerekasztal, ahová a kormány, az Egészségügyi Tudományos Tanács, a parlamenti pártok, a négy magyar orvosegyetem, az orvoskamara, civil szervezetek és egyházak delegálhatnának szakértőket, képviselőket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít két külföldit és két magyar állampolgárt, akik a rendőrök szerint illegális őssejtkezeléseket végeztek több helyszínen; mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte múlt szerdán a bíróság.

Az amerikai állampolgárságú Yuliy Baltaytis a gyanú szerint egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007-től kezdődően egészen napjainkig őssejtkezeléseket végzett a magánklinika épületében. A kezelésekhez szükséges dózisokat egy ukrán állampolgárságú nő, Natalia K. készítette el. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy ötmillió forintot fizettek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását