2024. április 20. - Tivadar

A magyar politika túlélőbajnokai

Kíváncsi a magyar Parlament legnagyobb túlélőművészeire? Akiket egy egész vödör fehér porral sem lehetne elűzni a politika színpadáról? Akiktől még a túlélők túlélője, a brit hadsereg különleges egységeinél edződött Bear Grylls is tanulhatna? A HírExtra összeállította az Országgyűlés őserőinek tízes listáját!
2009. július 23. csütörtök 07:59 - Nagy András
Elöljáróban annyit, hogy a top tízbe csak különleges teljesítményt nyújtó, tehát hallatlan szívósságot tanúsító politikusok kerülhettek be. Így esélyük sem volt azoknak a képviselőknek, akik csupán annyit tudnak felmutatni, hogy a rendszerváltás óta az összes parlamenti ciklusban a Tisztelt Ház padsorait koptatták… (A teljes, harmincöt nevet tartalmazó listát lásd egyébként keretes írásunkban.)

A sikerhez az is kellett, hogy az adott honatya legalább egy párt színét lecserélve maradjon életben a politika porondján. Azonban, mint az a lajstromból kiderül, még a tíz főre szűkített keretben sem igen találhatók „kétszínű” honatyák, az abszolút csúcsot pedig az a képviselő tartja, aki a független státuszt is beleszámítva összesen öt különböző pontján is megfordult a szigorú ültetési rendjéről híres magyar Parlamentnek. Jó böngészést kívánunk!

10. Medgyasszay László, a kisalföldi dumagép

Az 1941-es születésű politikus egyszer már felhívta magára a sajtó figyelmét. Az év elején a kisalföld.hu a legaktívabb Győr-Moson-Sopron-megyei országgyűlési képviselőnek választotta. Kiderült ugyanis, hogy 2008-ban a megye 1. választókerületének küldöttje beszélt a legtöbbet, szám szerint 3 órát, 36 percet és 41 másodpercet. Medgyasszay 1990 óta három teljes ciklust lehúzott a Magyar Demokrata Fórum színeiben.

Zöldben vágott neki a negyediknek is, ám 2004 novemberében úgy döntött, inkább a függetlenek közt próbál szerencsét. Sokáig nem tartott az önállóság, két évvel később, a 2006-os választások alkalmával már a Fidesz-KDNP-szövetséggel szövetkezve igyekezett megtartani parlamenti pozícióját. A szakmában veteránnak számító politikus alighanem úgy gondolta: nem árt egy kis hátszél. A nagy párt mögé tagozódás bejött, így ma Medgyasszay a Kereszténydemokratákat erősítheti. Képviselői mandátuma mellé ráadásul egy frakcióvezető-helyettesi megbízás is csurrant az ölébe. Talán a dumája a titka?

9. Latorcai János, a megingathatatlan ingázó


A Komárom-esztergomi illetőségű dr. Latorcai János 1993-ban a KDNP színeiben kezdett politizálni, ám a jelek szerint képtelen eldönteni, hogy a Kereszténydemokratákat, a „Nagy Testvér” Fideszt, esetleg a függetlenek táborát erősítse. Az elmúlt tizenöt évben összesen négyszer váltott, s mivel főleg a Fidesz és a KDNP között ingázott, azon sem lepődnénk meg, ha egy reggel eltévesztené a helyét a parlamenti patkóban…

Latorcai úr cikkünk írásának pillanatában éppen a KDNP frakcióvezető helyettese (korábban a Fideszben is betöltötte ezt a tisztséget), alelnöke továbbá a Gazdasági és informatikai bizottságnak, valamint tagja a Vállalkozás- és kutatásfejlesztési, valamint az Energetikai albizottságoknak. Dicsőségtablóját emellett miniszteri megbízatás is díszíti, igaz, még képviselői pályafutása előttről: 1993 februárjában Szabó Iván utódjaként ipari és kereskedelmi miniszterré nevezték ki Antall József akkori miniszterelnök kormányába, sőt, posztját Boross Péter miniszterelnöksége alatt is megtarthatta és csak 1994. júliusában távozott. Eseménydús pályafutása ellenére azonban nem sikerült jelentősebb értéket felhalmoznia, mi több, vagyonnyilatkozatában tizenöt milliós tartozást tüntet fel. Legutóbb azzal hívta fel magára a nagypolitika figyelmét, hogy csekély eredménnyel tiltakozott a boltok vasárnapi nyitva tartása ellen.

7-8. Balsai István és Kelemen András, a két tojás

A harmadik-negyedik helyen osztozó Balsai István és Kelemen András között egész egyszerűen azért nem tudtunk különbséget tenni, mert meglehetősen viszontagságos képviselői pályafutásuk úgy hasonlít egymásra, mint két tojás. Mindketten a Magyar Demokrata Fórum szárnyai alatt kezdték az országgyűlésben 1990-ben. 2004-ben egy napon lettek hűtlenek az anyapárthoz, és ültek át a függetlenek közé, 2006-ban pedig „kézenfogva”, sétáltak be a Fidesz padsorába.

Előbb hűtlenségről volt szó, amely kifejezés különösen Balsai képviselő úrra igaz. Idén júniusban ugyanis olyat szólt, hogy ha nem tudnánk, hogy ex-Fórumos politikusról van szó, azt hihetnénk, hogy Almássy Kornéltól származik a nyilatkozat. „A parlament cinkosává válik Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak, ha utolsó ülésnapján, jövő hétfőn nem függeszti fel a bűncselekményekkel meggyanúsított két képviselő mentelmi jogát.” – indítványozott egykori harcostársai ellen Balsai, aki alighanem tudja: a magyar parlamentben bizony farkastörvények uralkodnak és csak az maradhat életben, aki akár egykori elvbarátaival szemben kíméletlen tud maradni.

6. Szászfalvi László, a kimondhatatlanul fontos láncszem

Szászfalvi László Makón született 1961-ben. 1988-ban már belépett az MDF-be, ám mindössze Orbán-kormány óta tagja az országgyűlésnek. Ugyanakkor 1998-ig sem tétlenkedett, alföldi illetősége ellenére egy dél-dunántúli 6200 fős kisváros, Csurgó polgármestere volt 1990-től egészen 2003-ig. Szászfalvi egyébként már 1994-ben is megpróbálkozott a parlamentbe kerüléssel, akkor azonban még nem sikerült áttörnie az Országház falait.

Mindenesetre szívósságára jellemző, hogy azóta viszont atombombával sem lehetne kirobbantani onnan. 1998-tól 2004 szeptemberéig a Fórum színeiben „versenyzett”, akkor azonban engedett a függetlenség csábításának és felült a patkó tetejére. A 2002-2006-os ciklust már Fideszesként fejezte be, és alighanem jól járt a cserével, mert a Polgári Szövetség 2006-ban őt indította Somogy megye ötödik választókerületében, és sikerült is bennmaradnia a „jóban”.

Szászfalvi úr jelen pillanatban is tagja, sőt alelnöke az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának, ezen felül elnöke az egzotikus elnevezésű Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságnak. Talán ő tudja, mi az...

5. Font Sándor, a hidegvérű harcos

Font Sándor is rutinosnak számít már a parlamenti patkóban való ide-oda mászkálásban. Képviselői karrierjét a 1998-2002-es szezonban még az MDF színeiben kezdte, de jó néhány párttáráshoz hasonlóan 2004-ben úgy döntött, elég volt a „zöldségből”, s egy rövid függetlenség után engedett a Fidesz csábításának. Orbánék alighanem hálásak voltak ezért, mert 2006-ban is lehetőséget adtak neki, így Bács-Kiskun megye 6. választókerületét a mai napig Font úr képviselheti a Tisztelt Házban.

A honatya agrárügyekben jártasnak mondható, nem véletlenül elnöke a Mezőgazdasági Bizottságnak. Júniusban egy értekezlet alkalmával bejelentette, a továbbiakban a Fidesz által delegált tagok nem vesznek részt az ülésen majd felállt, és kiment a teremből. A HírExtra véleménye szerint Font képviselő úr rendületlen kitartása abban rejlik, hogy tudja, mikor kell kiszállni kissé ebből a fékvesztett Kossuth téri mókuskerékből…

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Ervin Egon
2009. július 23. 13:53
Szép egy brigád, annyi szent!:)
bagi
2009. július 23. 12:49
Mihaszna figurák, akik jól megélnek az egymás között korrupciós ügyleteikből: a mi pénzünkből és kizsákmányolásunkból.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását