2024. május 11. - Ferenc

Tabajdi elégedett az EP-pozíciókkal

A magyar szocialista képviselők ismét kiváló pozíciókat szereztek az Európai Parlamentben (EP) a magyar érdekek uniós érvényesítéséhez - hangsúlyozta Tabajdi Csaba a szocialisták EP-delegációvezetője.
2009. július 17. péntek 19:45 - HírExtra
Mint írta, Herczog Editet a szocialisták és demokraták frakciójának 11 fős elnökségébe, Göncz Kingát az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság alelnökévé, Gurmai Zitát pedig az alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság alelnökévé választották.

Tabajdi Csaba rámutatott: a posztok elosztása egy maghatározott pontrendszer alapján elsősorban az adott nemzeti delegáció méretén múlik, ugyanakkor sikerült 85 százalékkal több pozíciót elérni, mint amennyi a pontrendszer alapján járt volna.

"Ez a szocialista képviselők számának csökkenése ellenére csaknem azonos eséllyel ruház fel minket a magyar értékek határozott képviseletére az európai baloldalon. A siker a kiváló jelölteknek és az eredményes érdekképviseletnek köszönhető" - közölte a szocialista politikus.

A csütörtöki szavazás után biztossá vált, hogy Tabajdi Csaba a mezőgazdasági és vidékfejlesztési, a környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági, továbbá a petíciós bizottságban foglal helyet. Göncz Kinga a foglalkoztatásügyi bizottságban is, Gurmai Zita pedig a közlekedési és turisztikai, valamint a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságban is helyet kapott. Herczog Edit a költségvetési, a jogi, továbbá a költségvetési ellenőrzési bizottságban dolgozik majd a következő ciklusban - áll a közleményben.

Tabajdi Csaba hangsúlyozta: az MSZP-nél 3,5-ször nagyobb fideszes képviselőcsoportnak ismét nem sikerült meghatározó befolyást szereznie az EP meghatározó szakbizottságaiban. A 14 fős Fidesz delegáció a kulturális bizottság elnöki posztjára pályázott, de végül egyik bizottság elnöki posztját sem sikerült megszereznie. Az EP egyetlen magyar szakbizottsági elnöki tisztét továbbra is a magyar szocialista delegáció adta.

Kitért arra, hogy Schmitt Pál EP-alelnöki helye szimbolikus szempontból kétségtelenül fontos, amit az MSZP EP-delegációja is támogatott. A fideszes képviselőknek viszont nem sikerült teljesíteniük azt a minimális célkitűzést, hogy az európai jobboldal egyik legnagyobb létszámú nemzeti képviselőcsoportjaként minden jelentős szakbizottságban képviseltessék magukat - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

saxo
2009. július 17. 19:57
Tabajdi elégedett az EU-s pozícióival.
Két fiú között ül.....!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását