2024. április 19. - Emma

Román-magyar kisebbségi együttműködés

A romániai magyarokat és a magyarországi románokat, illetve a két országot érintő együttműködési kérdésekben sikerült összegezni az eddigi eredményeket és a jövőbeni vállalásokat abban a román-magyar jegyzőkönyvben, amelyet kedden írtak alá Bukarestben.
2009. július 14. kedd 20:53 - HírExtra
Gémesi Ferenc, a kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár és Bogdan Aurescu román államtitkár - a kisebbségi együttműködési szakbizottság két társelnöke - keddi tárgyalásain tető alá hozta a jegyzőkönyv szövegét, amelyen 2007 óta több fordulóban dolgoztak. A dokumentumban összegezték az elmúlt időszak eredményeit, és új ajánlásokat fogadtak el.

Gémesi a magyar sajtó képviselőinek elmondta: partnerével érintették a romániai intézmények magyar nemzetiségű vezetőinek tömeges leváltásával kapcsolatos problémát, amelyben mindkét fél ismételten leszögezte álláspontját. A román vélemény szerint törvényes és törvényszerű folyamatról van szó, hiszen kormányváltás történt Romániában. A magyar álláspont szerint azonban egy adott régióban az etnikai arányokat figyelembe véve kellene biztosítani az adott intézményekben a nemzeti kisebbség képviseletét.

A két államtitkár a romániai magyar oktatás ügyéről is beszélt, Gémesi fontosnak nevezte, hogy senkinek ne legyen hátránya Romániában pusztán abból, hogy magyarul tanul. A magyar nyelvű felsőoktatással kapcsolatosan megfogalmazódott az a magyar igény, miszerint a jelenleg több mint kilencven százalékban Magyarország által támogatott Sapientia egyetem működtetéséhez a jövőben a román állam is járuljon hozzá anyagilag. Nyilvánvalóan erről csak az egyetem akkreditációja után nyilatkozhat érdemben a román állam - mondta az államtitkár. Megfogalmazódott: a vegyesbizottságnak legyen betekintése abba, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a kétnyelvűséget miként alkalmazza a gyakorlatban.

Külön foglalkoztak a magyarországi román közösség helyzetével. Örömmel állapították meg, hogy elkészült a battonyai román iskola, mindkét kormány jelentős költségvetési összegekkel járult hozzá. A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a román iskolába iratkozott gyerekek száma. Gémesi jelezte: az egyetlen magyarországi román tájházat Kétegyházán jelentős állami támogatással újítják fel, az méltón mutathatja be majd a magyarországi románok tárgyi örökségét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását