2024. május 28. - Emil, Csanád

A kisemberek szemével kell nézni a reformokat?

Abban szükséges fordulat, de inkább stílusváltás, hogy a reformokat a kisemberek szemével kell látni - mondta Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Veszprémben.
2009. július 9. csütörtök 17:06 - HírExtra
Az MSZP vezető egészségpolitikusa elmondta: az elkövetkező hetekben alakítják ki pártjuk programját, s azt a következő kongresszus hagyja majd jóvá.

Kökény Mihály úgy fogalmazott, hogy a szocialista párt választási programjában "hét fontos irányt" szeretne viszontlátni az egészségügyre vonatkozóan. Ezek körében említette a többi között a népegészségügyi szempontokat, a betegségmegelőzést, az ellátórendszer struktúrájának reformját, az egészségügyi fejlesztéseket, az alap- és járóbeteg-ellátás javítását, illetőleg azt, hogy törvényi szabályozás szükséges a magánbefektetők bevonásáról.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy "nincs okuk megtagadni" az elmúlt hét év kormányzati egészségpolitikáját, noha "nyilván nem volt minden tökéletes". A szerkezetváltás iránya helyes volt, de a végrehajtásban rossz kompromisszumokat kötöttek - tette hozzá, megjegyezve, hogy "sok baj volt a stílussal", s koalícióban sosem adhatja egészen önmagát egy párt.

Kökény Mihály eredményként említette az egészségbiztosítás megerősítését, a járulékfizetési fegyelem javulását, a gyógyszerpiac rendbetételét, illetve azt, hogy az eredményes uniós lobbizás hatására "soha nem látott mértékű pénzforrásokat" lehetett egészségügyi fejlesztésekre fordítani.

A szocialista politikus szerint ugyanakkor az erőforrásokat koncentrálni kell, mert "nem lehet minden szolgáltatót, kórházat, szakrendelőt korszerű technológiával felszerelni". Mint mondta, egy baloldali pártnak vállalnia kell a méltányosság, az esélyegyenlőség, a szolidaritás érvényesülését és a minőségi ellátás értékeit, de ezek a szempontok sokszor csak "egymás rovására" valósulhatnak meg, s ezen értékek mellett "egyre fontosabb a fenntarthatóság".

Ami azt jelenti, hogy átlátható, költséghatékony és "bizonyítékokon alapuló eljárásokkal finanszírozó egészségügyi rendszert kell működtetni" - mondta a parlamenti szakbizottság elnöke. Hangsúlyozta: "sok érdekcsoporttal" kell ugyanakkor egyeztetni, hogy a szabály- és feltételrendszernek meg lehessen felelni.

Az biztos, hogy a közös pénzünkkel gazdálkodó, egységes egészségbiztosítási rendszer megmaradása a szociális biztonságunk alappillére - hangsúlyozta Kökény Mihály, hozzátéve: ugyanakkor joga kell, hogy legyen arra, a szolgáltatások között szelektáljon az ár, a szakmai programok minősége, a várakozási idő szerint.

Véleménye szerint meghatározó szempont az is, hogy "muszáj valamiféle rendezettséget teremteni, az ellátást megszervezni". Az biztos, hogy a betegutakat szervezni szükséges, mert a parttalan, szabad választás "nagyon pazarló", de be kell tartatni szakmai eljárásrendeket is, illetve bizonyos intézmények között "munkamegosztást célszerű végrehajtani" - mondta a parlament egészségügyi bizottságának elnöke.

Kökény Mihály ezt követően részt vett az egészségügyi szakdolgozók 40. kongresszusán Veszprémben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását