Életmód

A legtöbb gyerekhalál oka

A baleset a vezető halálok a gyermekek körében, a világon minden évben 800 ezer gyermek veszti életét valamilyen baleset következtében - közölte Dinesh Sethi, a WHO balesetmegelőzési szakértője kedden budapesti sajtótájékoztatóján.

Évente 5 millió kórházi és 70 millió sürgősségi felvétel történik balesetek következtében, amely óriási költség a társadalom számára – mondta Dinesh Sethi a gyógyításnál olcsóbb megelőzés fontosságát hangsúlyozva.

Közölte, az európai régióban évente mintegy 42 ezer húsz év alatti hal meg véletlen balesetek következtében. Az európai térségben óriás egyenlőtlenségek mutatkoznak abban a tekintetben, hogy milyen számban jelentkeznek a gyermeksérülések. A hat gyermekhalálból öt alacsony és közepes jövedelemmel jellemezhető országban történik – mutatott rá.

A legtöbb és a legkevesebb halálos balesettel jellemezhető ország között nyolcszoros különbség mutatkozik. A társadalom legszegényebb rétegeiben élő gyermekeknek kilencszer nagyobb a kockázata arra, hogy baleset következtében halnak meg, mint azoknak, akik jó körülmények között nőhetnek fel – mondta Dinesh Sethi hozzátéve, hogy ez a nem biztonságos környezet következménye, ugyanis a szegényebb családok nem engedhetik meg maguknak a biztonsági berendezések beszerzését.

Közölte, a vezető halálokok között szerepel a közúti baleset, a fulladás, a lezuhanás és az égés.

Dinesh Sethi szerint négy gyermekéletből hármat meg lehetne menteni, ha egész Európát azokhoz az országokhoz igazítanák, ahol magasabbak a standardok.
Elmondta, Magyarországon évente baleset következtében 193 gyermek hal meg. Ez a negyedik vezető halálok a gyermekeknél. A becslések szerint e gyermekéletek felét meg lehetne menteni, ha Magyarországnak ugyanolyan jelzőszámai lennének, mint amilyenek a térség legbiztonságosabb országaiban vannak – mutatott rá.

A balesetek számának csökkentése érdekében szükséges a környezetünket és a termékeket biztonságosabbá tenni, valamint a gyermekegészségügyi stratégiának része kell legyenek a gyermekbalesetvédelmi programok.

Diensh Sethi üdvözölte, hogy Magyarországon megtörtén a program stratégiába való foglalása.

Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára arról beszélt, a megalkotandó stratégiában nemcsak a gyermekbalesetek megelőzésére fókuszálnának, hanem általában a balesetmegelőzésre. Mint rámutatott, évente 7.500 ember hal meg baleset következtében. Ezeknek egy része megelőzhető lenne megfelelő biztonsági intézkedésekkel – fűzte hozzá.

Közölte, a WHO és az egészségügyi tárca 2008 októberében kötött a témában kétoldalú megállapodást, és ennek végrehajtásáról tárgyaltak kedden.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.