2024. március 29. - Auguszta

Beethoven japán vendégművészekkel

Beethoven IX. szimfóniáját adja elő csütörtökön japán szólistákkal és egy japán kórussal együtt a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
2009. július 6. hétfő 20:14 - HírExtra
A koncerteken éneklő, csaknem száztagú Manacuni Daiku vo Utaukai tokiói vendégkórus neve így fordítható magyarra: „A forró nyárban a IX. szimfóniát éneklők társasága”. Az énekkar a hangverseny szoprán szólistája, a grafikusművész Ikeda Rijoko szervezésében jött létre 2003-ban, Kobajasi már azóta dolgozik velük.

Japánban a műkedvelő kórusmozgalomban résztvevő, amatőr zenészekből álló együttesek nagy ambícióval közelednek az európai zenéhez. A nagyszabású művek - Budapesten a IX. szimfónia, a bécsi Stephansdomban pedig Mozart Requiemje - hangzását a Nemzeti Énekkar 60 tagja teszi még teljesebbé.

A Beethoven-szimfónia IV. tételében elhangzó Örömóda szólistája Ikeda Rijoko, Szuzuki Gako, Aszai Takahito lesz, a tenor szólamot Mukk József énekli.

Ikeda Rijoko hatévesen kezdett zongorázni, de előbb mégis a rajzművészetet választotta. Képregények és animációs filmek alkotójaként rendkívüli sikereket és jelentős vagyont szerzett. Így megengedhette magának, hogy 1995-ben, 47 éves korában folytassa zenei tanulmányait a Tokyo College of Music ének szakán. A két közép-európai fellépést Kobajasival és a kórussal Ikeda Rijoko szorgalmazta és finanszírozza.

Kobajasi Kenicsiro, aki néhány évig a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója is volt, a világ legkeresettebb karmesterei közé tartozik, Magyarország azonban kitüntetett szerepet játszik pályáján. A japán dirigens nemzetközi karrierje azzal indult, hogy 1974-ben Budapesten a Magyar Televízió Karmesterversenyén első díjat nyert. A versenyen közreműködő MÁV Szimfonikus Zenekar volt az első olyan zenekar, amelyet hazája határain kívül vezényelt. Ezért mindmáig különösen jó kapcsolat fűzi az együtteshez, és nem először kéri fel együttműködésre.

A koncertnek különleges aktualitást ad, hogy Japán és Magyarország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. és újrafelvételének 40. évfordulóját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását