2024. március 29. - Auguszta

Nem Neverlanden lesz Jacko gyászszerteratása

Nem lesz sem nyilvános, sem szűkkörű gyászszertartás a Neverland ranchon, Michael Jackson híres farmján - tudatta a család szerdán hivatalos közleményben.
2009. július 2. csütörtök 07:31 - HírExtra
A Jackson-család még mindig nem döntött arról, hogy hol és mikor tartják a gyászszertartásokat, sem a temetés helyszínéről.

A CNN amerikai hírtelevízió kedden a családtól származó információkra hivatkozva azt közölte, hogy az 50 éves korában váratlanul elhunyt énekes holttestét csütörtökön Neverlandbe szállítják, s itt vehetnek tőle búcsút rajongói. Egyes értesülések szerint voltak olyan tervek is, hogy itt temetik el a popkirályt, ám ez túlságosan hosszú és bonyolult eljárást igényelne.


Kalifornia állam törvényeinek értelmében holttestet csak temetőben lehet elhantolni, magánbirtokon kizárólag urnába zárt hamvakat szabad eltemetni. A család azonban nem kívánja elhamvaszttatni a holttestet, így akár hónapokig tartó egyeztetéseket kellene folytatnia Kalifornia állam hatóságaival, ha mégis Neverlandet szeretné a temetés helyszínének.

Az amerikai sajtóban egymás után röppenek fel találgatások a nyilvános és a családi gyászszertartás helyszínéről, de eddig egy esetben sem sikerült megerősíteni az információkat.

Legutóbb a The Hollywood Reporter című folyóirat azt írta, hogy a rajongók a Staples Centerben, a Los Angeles Lakers kosárlabda csapat otthonául szolgáló, húszezer ember befogadására alkalmas arénában jövő héten kedden vehetnek búcsút az énekestől. Más információk szerint az 1984-es olimpiai játékok stadionját, a Coliseumot szemelték ki. Hollywood egyik leghíresebb temetője, a Forest Lawn szóvivője cáfolta, hogy itt helyeznék végső nyugalomra Michel Jacksont.

A Pew közvélemény-kutató friss felmérése szerint az amerikaiak közel kétharmada (64 százalék) véli úgy, hogy a tömegtájékoztatási eszközök túl nagy figyelmet fordítanak Jackson halálára. Mindazonáltal a megkérdezettek 58 százaléka mondta azt, hogy nagyon vagy meglehetősen közelről követi az eseményeket. Jackson halálának napján, június 25-én és másnap a média híradásainak 60 százaléka e téma körül forgott, míg az iráni tüntetések a hírek 7 százalékát tették ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását