2024. március 29. - Auguszta

Nagyon dögös! Megasztárunk végre ledobta a ruháit! - képpel

A bombázó Bencsik Tamara eddig kérette magát, ugyanis lemeze kedvéért ledobta ruháit. Nagyon szexis képek készültek, de elmondása szerint ez volt az utolsó. Na persze...
2009. június 16. kedd 12:40 - HírExtra
Ki ne emlékezne Bencsik Tamarára, a Megasztár 4 csodaszép versenyzőjére, aki hiába nem jutott a döntőbe, most mégis itt van! Elkészítette első lemezét, és klipjét. Utóbbiról már szó esett, hogy kicsit szexisebb lesz, mint úgy általában, amilyennek megismerhettük Tamarát, de most az is kiderült, hogy bizony a ruháitól is megszabadult a vajdasági lány.

Nem, a képek nem az egyik férfi magazin számára készültek, hanem a cd borítót fogják díszíteni, emellett a dalszövegek között fog lenge ruhában pózolni.

- Először csak olyan képeket akartunk készíteni a lemezborítómhoz, amelyek nem hagyományosak. Aztán ahogy haladtunk a fotózással, többen is javasolták a stábból, hogy vegyem le a felsőmet is. Ott volt a párom is, végül is ő vett rá az egészre, azt mondta, hogy büszke rám. Nagyon zavarban voltam a műteremben, főleg amikor lekerült rólam a melltartó. Úgy gondolom szép képek készültek, szexisek, de mégsem engednek láttatni semmit sem. – mesélte az énekesnő.

Mindenki nagy bánatára viszont nem fog több fotósorozatot készíteni, legalábbis nem a közeljövőben.

Biztos, hogy nem vetkőzik többet?

- Mindenképpen énekesnőként szeretnék bizonyítani, de ami szép, azt meg kell mutatni. Egyébként, ha vetkőzésről van szó, azonnal nemet mondok, mint ahogy azt tettem már korábban is, amikor a Playboy megkörnyékezett. Talán egy szép fehérneműs fotózkodásban még benne lennék, de annál tovább már nem mennék. Már annyi énekesnő levetkőzött, miért ne lehetnék én az, aki nem teszi meg? Azt akarom, hogy így fogadjanak el. – magyarázta Tamara a döntését.

Férfiolvasóink azért megnyugodhatnak, mert szinte biztos, hogy előbb-utóbb úgyis lesz ennek folytatása.
Forrás: HírExtra/BORS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását