2024. április 18. - Andrea, Ilma

Szabálytalanul és kaotikusan működtek a baloldali ifjúsági szervezetek

Szabálytalanul működtek a baloldali ifjúsági szervezetek, nem volt elfogadott költségvetésük, és az egymást váltó elnökök sem tudtak elszámolni egymással.
2009. június 9. kedd 19:13 - HírExtra
Komássy Ákos tanú, aki 2002-től Medgyessy Péter akkori miniszterelnök személyi titkáraként dolgozott, s 2005-ben a Fiatal Baloldal (FIB) elnökének választották, elődjétől nem kapott semmilyen elszámolást a szervezet gazdasági helyzetéről, de kiderült az is, hogy a 2004-es kongresszuson megválasztott elnököt, Szitka Pétert a bíróságon nem is jegyezték be.

A tanú elmondta, mivel Szitka Pétert a bíróság nem jegyezte be, 2005-ben a jogilag még elnök Ujhelyi Istvántól kellett volna átvenni a FIB elnökséget, de ő sem tudott semmilyen elszámolást adni. Megjegyezte azonban: Ujhelyi István a szervezet gazdasági ügyeinek az intézését Zuschlag János elnökhelyettesre bízta.

"Erősen kalákaszerű mozgalom volt" - fűzte hozzá a tanú.Úgy fogalmazott: "ismerve a politikai szervezetek finanszírozásának átláthatatlan viszonyait, nem volt beszéd tárgya, hogy miből történik a programok finanszírozása".

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére azt mondta, amíg volt pénz, "addig nem foglalkoztunk azzal, hogy a honnan származik".

A tanácsvezető bíró felolvasta Komássy Ákos nyomozati szakban tett vallomását, amelyben egy hálózatról beszélt. A tanú megerősítette ezt a vallomását, mely szerint egyesületi hálózati rendszer működött, melyben a FIB-től független szervezetek pályázatokon indultak és nyertek.

"Azért voltak sikeresek, mert volt egy informális kapcsolatrendszer, melynek összefogója Zuschlag János volt" - fűzte hozzá a tanú.

A kedden kihallgatott második tanú Szitka Péter - jelenleg Kazincbarcika polgármestere, korábban, 2002-től MSZP-s országgyűlési képviselő - vallomásában megerősítette az előtte kihallgatott tanú vallomását. Szitka Pétert 2004 decemberében megválasztották a FIBISZ (Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták majd később FIB) elnökének, ahol Ujhelyi Istvánt váltotta.

Elmondta: az elnökség átadás-átvétele nem formaziláltan történt, de elődjétől, Ujhelyi Istvántól nem vett át semmit. A szervezet számláján nem volt pénz.

Beszámolt arról: a szervezetnek nem volt költségvetése, nem folytatott gazdálkodást, anyagi támogatást az MSZP-től kaptak, ezen kívül még a pályázati pénzek jelentettek bevételt.

A politikai ifjúsági szervezetek részére korlátozott voltak a lehetőségek arra, hogy pályázatokkal pénzhez jussanak, ezért egyéb civil szervezetek révén - pl. az úttörőszövetséggel közösen benyújtott pályázaton - tudtak támogatást szerezni - fejtette ki a szervezet finanszírozásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Szitka Péter a vádban szereplő Y-Generáció és a Hoppá Egyesületről hallott, mert MSZP-s országgyűlési képviselői munkája során találkozott ezekkel a nevekkel, mint pályázókkal.

A nyomozati szakban arról vallott, hogy Zuschlag Jánostól egy rendezvényre kért pénzt, amit az elsőrendű vádlott a Vörösfenyő Egyesület bankszámlájáról utalt át a részére.
Vallomása szerint, Ujhelyi István elnöksége alatt a FIBISZ működését civil szervezetek által elnyert pénzből finanszírozták. Hozzátette azonban: a gazdasági ügyekért Zuschlag János volt a felelős.

Szitka Péter - elmondása szerint - amikor 2004-ben a FIBISZ elnökévé választották, több alkalommal is kezdeményezte Ujhelyi Istvánnál, hogy a könyvelést és egyéb iratokat adja át, de erre nem került sor. Elfogadhatatlan volt számára az a finanszírozás, ahogy az előző vezetés a szervezetet működtette - tette hozzá a tanú.

Zuschlag János megerősítette Szitka Péter vallomását.A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását