2024. május 10. - Ármin, Pálma

A kormányról is véleményt mondhatunk most

A vasárnapi választás különösen fontos lesz a szegediek számára: túl azon, hogy az európai parlamentbe (EP) küldhetnek képviselőt, ítéletet mondhatnak a kormány fölött is, melyet Botka László polgármester teljes mellszélességgel támogat - közölte Gyimesi László, a Fidesz helyi elnöke kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
2009. június 2. kedd 22:38 - HírExtra
A politikus Páva Zsolt pécsi polgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Botka László MSZP-s országgyűlési képviselő azt a játékot próbálja előadni, hogy két Botka László van: az egyik, aki a parlamentben támogatja Gyurcsány Ferencet, illetve Bajnai Gordont, a másik pedig az, aki intézi a szegedi ügyeket. „Nincs két Botka László”, a kormányzat megszorító intézkedéseit ugyan az a személy szavazta meg, akinek szegedi regnálása alatt háromszorosára nőtt a város adósságállománya - fogalmazott Gyimesi László. A pécsi időközi választás eredménye azt az üzenetet hordozza, Szegeden is van más út a város vezetésére, mint amit az elmúlt években tapasztalhattunk - mondta a Fidesz helyi elnöke.

Páva Zsolt kifejtette, a pécsi időközi polgármester választás kampányában a szegedihez kísértetiesen hasonló események zajlottak. Szili Katalin a fővárosban támogatta a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányt, Pécs felé közeledve pedig jelmezt váltott, és próbált civil köntöst ölteni. A baranyai megyeszékhely polgármester elmondta, Pécsett valódi változásra van szükség, a város ügyeit nem lehet, s nincs értelme a helyi polgárok bevonása nélkül vinni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását