2024. június 17. - Laura, Alida

10 millióig segít az állam

Legfeljebb 10 millió forintos lakáshitelnél lehet majd igénybe venni azt az állami garanciavállalást, amelyet - a kormány tervei szerint - a krízishelyzetbe került, fizetési nehézséggel küzdő, nem munkanélküliek igényelhetnének a szolidaritási intézkedéscsomag keretében - értesült az MTI kormányzati forrásból.
2009. június 2. kedd 18:08 - HírExtra
Ez a lehetőség a munkanélküliek számára már most is létezik, a kormány pedig azt tervezi, hogy ezt kiterjeszti. Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy az "aktív" kör csak akkor veheti igénybe ezt a segítséget, ha havi törlesztőrészletének emelkedése meghaladja a 30 százalékot.

Hozzátette: hasonlóan a válság miatt munkanélkülivé váltakhoz, e csoport is kétéves átmeneti segítséget kap majd, de nem havi tízezer forintot kell fizetniük továbbra is, hanem az eredeti, emelkedés előtti törlesztő részletüket.

Az MTI úgy tudja, hogy a kezességvállalást tucatnyi feltételhez kötné a kormány. Az adósnak először is "hitelt érdemlően" igazolnia kellene a bank felé, hogy megváltoztak az életkörülményei, de ezek csak átmeneti jellegűek; illetve vállalnia kell, hogy havonta minimum 20 ezer forintot továbbra is törleszteni tud a lakáshiteléből.

Az is feltételek közé tartozna, hogy az adós a lakhatáshoz szükséges méltányolható nagyságú lakással rendelkezik, és a havi törlesztőrészlete nem haladja meg igazolható jövedelmének 40 százalékát.

Az adósok olyan esetben is kérhetik az átmeneti segítséget, ha szabad felhasználású kölcsönt vettek fel, de ennek nyomán a lakóingatlanra jegyzett be jelzálogot a bank.

A kormány tervei szerint ez a lehetőség jövő év június 30-ig élne, vagyis meghosszabbítanák az eredetileg - a munkanélküliek megsegítésére - meghatározott, idén szeptember 30-án lejáró határidőt. A márciusban elfogadott törvény szerint - amelyet módosítana a kormány - az állam a központi költségvetés terhére kézfizető kezesként áll az adós mögött, aki az áthidaló kölcsönre új hitelszerződést köt a bankkal.

A lakáshiteleseket érintő, a kormány által tervezett változások a szolidaritási csomag részét képezik, amelynek főbb elemeit pénteken jelentették be.

Kiss Péter társadalompolitikai miniszter kedden elmondta: a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére kiterjesztik a korábbi állami garanciavállalást a nem munkanélküli lakáshitelesekre is, megteremtik az önkormányzatok elővásárlási jogát, és annak a lehetőségét, hogy a helyhatóságok ehhez önrész nélküli MFB-hitelhez jussanak. A csomag része a lakásmaffia elleni fellépés is.

Az ezekhez szükséges törvénymódosításokat várhatón szerdán nyújtja be a kormány a parlamentnek, és azok a tervek szerint szeptember 1-jén lépnek hatályba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását