2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az utolsó idei premier

A szezon utolsó bemutatóját május 31-én tartják a Magyar Állami Operaházban: Verdi ritkán hallható operája, A szicíliai vecsernye kerül színre Matthias von Stegmann rendezésében, Kovács János vezényletével.
2009. május 18. hétfő 14:33 - HírExtra
A szicíliai vecsernyét először játsszák az Ybl-palotában. A darab ősbemutatója 1855-ben volt Párizsban, Magyarországon egy évvel később, 1856-ban a Nemzeti Színház mutatta be az ötfelvonásos operát, amely 1282-ben játszódik és a szicíliaiak francia elnyomókkal szembeni küzdelméről szól.

Az operaházi előadás dirigense, Kovács János a darabról tartott hétfői sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy rövid idő alatt, koncentráltan készülnek a premierre. Szerdán "krízis" várható, ekkor lesz az első közös színpadi és zenekari próba. Ez így van jól, ekkor kell a hibáknak, a félreértéseknek kiderülniük - jegyezte meg. Úgy vélte, hogy rendkívül igényes feladat jut az énekeseknek: Sümegi Eszternek, Fekete Attilának, Fokanov Anatolijnak és Rácz Istvánnak.

Matthias von Stegmann német rendező kifejtette: ő egy olyan országból jön, amelyről az a közvélekedés, hogy az operaházakban rendezői uralom tombol. Mint mondta, ő már a rendezői koncepció kifejezést sem kedveli, számára "a koncepció" mindig a darab.
A rendező szerint A szicíliai vecsernye elég bonyolult történet, s mivel valódi történelmi alaphelyzet a mű kiindulópontja, akár egy mai háborús konfliktus, például egy orosz-csecsen viszály ábrázolását is erőltethette volna.

Matthias von Stegmann elmondása szerint többet szeretne éreztetni: azt, hogy a megszállás, az elnyomás nemcsak az 1282-ben volt rettenetes, hanem minden évszázadban borzalmas.

Mindezt a négy főszereplő sorsának alakulásán keresztül érzékelteti Verdi, a rendező pedig azon dolgozott az énekesekkel, hogy megmutassák, milyen érzelmek alapján cselekszenek jót vagy rosszat.

A német rendező hozzáfűzte: nem törekedtek arra, hogy Frank Philipp Schlössmann színpadképe történeti hűségű legyen, hanem olyan építészeti konstrukciót állítanak színpadra, amely absztrakt módon idézi föl a középkori Palermót, de ugyanakkor kifejezi azt a nyomasztó szituációt, amelyben a cselekmény játszódik.

Matthias von Stegmann gyermek szinkronszínészként kezdte pályáját, később szinkronrendező lett, majd 15 éven át rendezőasszisztensként dolgozott a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Édesanyja japán, ezért gyakran rendez a tokiói Új nemzeti Színházban, itt vitte színre A bolygó hollandit (Wagner) és A bűvös vadászt (Weber).
A bécsi Staatsoperben sikert aratott egy gyermekeknek szóló Ring-verzióval. Olykor ő is színre lép, a New York-i Metropolitan Operában Szelim basát alakította A szöktetés a szerájból című Mozart-operában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását