2024. május 7. - Gizella

MSZP-s csomag, rossz csomag?

A kormány válságkezelő programja munkahelyellenes, ezért rossz csomag, ami káros a magyar gazdaság számára.
2009. május 14. csütörtök 18:21 - HírExtra
A Fidesz szerint az MSZP csomagja "munkahelyellenes csomag, amely káros és rossz Magyarország számára, káros és rossz a magyar gazdaság számára" - fogalmazott Szijjártó Péter a sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a válságból egyedül növekedéssel lehet kilábalni, a növekedés pedig munkára alapul.

Az MSZP csomag azért rossz, mert az nem a munkára alapul - hangsúlyozta a Fidesz politikusa. Úgy vélte, ha az MSZP-csomagot Bajnai Gordon "végighajtja" az Országgyűlésen és lenyomja az emberek torkán, akkor azzal 200 ezer munkahelyet sodor veszélybe.

Közölte: ez azért nagy baj, mert ma Magyarország legnagyobb problémája éppen a munkanélküliség, az, hogy a rendszerváltás óta elveszett munkahelyek jelentős részét nem sikerült pótolni. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy amióta a kormány félrekezeli a válságot 130 ezer munkahely veszett el. Ma már több mint félmillió ember van állás nélkül - jegyezte meg a politikus.

Szijjártó Péter a kormányfő szavait idézve - aki szerinte azt mondta, hogy az MSZP-csomagtól rosszabb lesz - közölte: ebben Bajnai Gordonnak most tényleg igaza van, mert "az MSZP-csomagtól Magyarországnak, a magyar embereknek valóban rosszabb lesz", hiszen ez a csomag "brutálisan munkahelyellenes".

Bajnai Gordon a Gazdasági Egyeztető Fórum csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy a kormány válságkezelő programja négy célt tűzött ki. Ezek között említette a kormányfő a válságkezelést, az egyensúlyteremtést, a gazdasági növekedés beindítását és a bizalom visszaszerzését.

A miniszterelnök jelezte: egy év minderre nem elég, de arra igen, hogy a válságkezelő intézkedésekkel a kedvezőtlen tendenciát visszafordítsák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2009. május 15. 06:56
Bajnai nem tudja miket hord össze! Ennek az embernek van fogalma arról,hogy milyen anyagi helyzetben sodródnak rétegek,családok és személyek? Ez a Bajnai nem e földön jár,hanem milliárdosként szemléli az országot.Ezekkel az "intézkedésekkel" akarja a BIZALMAT visszaszerezni? Kiröhögném,ha nem lenne annyira tragikus a helyzet...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását