2024. június 2. - Kármen, Anita

Hock szerint abszurd, hogy törölte magát az MDF-ből

Hock Zoltán teljesen szürreális és abszurd felvetésnek tartja azt, hogy Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt törölte volna magát az MDF-ből azzal, hogy nem mentek el a frakcióalakításra.
2009. május 13. szerda 13:16 - HírExtra
A képviselő szerdán annak kapcsán reagált az MTI-nek, hogy Herényi Károly MDF-es politikus közleményében azt írta: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölte magát az MDF soraiból, mivel nem jelentek meg a május 11-i frakcióalakításon.

Ez a mondat Herényi Károly jogi tájékozatlanságát jelzi - fogalmazott Hock Zoltán az MTI-nek. Hozzátette: teljesen szürreális, abszurd a felvetés, hogy törölték volna magukat az MDF-ből.

Mint kiemelte, az országos választmánynak a joga megállapítani, hogy fennállnak-e azok a körülmények, miszerint bárkit is ki kell zárni az MDF-ből, vagy törölni onnan.

A választmányt sem Herényi Károly, sem Makay Zsolt egymagában nem tudja helyettesíteni, hiszen Herényi Károly nem is tagja a testületnek, Makay Zsolt, a választmány elnöke pedig egyedül nem hozhat döntéseket, mert - mint Hock Zoltán fogalmazott - ez nem "királyság", hanem párt.

Hangsúlyozta: a hétvégi országos választmányon az a határozat született, hogy megbízták Herényi Károlyt, kezdjen el tárgyalni azért, hogy újjáalakulhasson a frakció.

Hock Zoltán elmondta: kedden ő, Katona Kálmán és Pettkó András mintegy három órát tárgyaltak Herényi Károllyal, arról, hogy milyen feltételek és keretek között lehetne újjáalakítani a frakciót. Mivel nem értek a tárgyalások végére, kedden úgy álltak fel az asztaltól, hogy e hét pénteken délelőtt folytatják azt - tette hozzá.

"Nyilvánvalóan mi MDF-tagok vagyunk, független MDF-es országgyűlési képviselők" - fogalmazott Hock Zoltán. Hozzátette: amennyiben összehívják az Országos Választmányt, akkor ott el fogják mondani az érveiket, és majd a választmány dönt arról, hogyan tovább.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását