2024. május 6. - Ivett, Frida

Sikeres EU-elnökséget ígér az új cseh kormány

Prioritásának tekinti Csehország új kormánya, hogy eredményesen fejeződjék be az ország június végéig tartó soros elnöki tevékenysége az Európai Unió élén - hangoztatta kedden Brüsszelben Jan Fischer miniszterelnök, aki személyesen akarja levezetni a júniusi EU csúcsot.
2009. május 12. kedd 15:23 - HírExtra
Írország, Lengyelország és Németország mellett már csak Prága nem fejezte be a ratifikációs folyamatot, miután a köztársasági elnök még nem adta hozzájárulását.

Barrosóval tartott közös sajtótájékoztatójukon, egy kérdés kapcsán Fischer elmondta: még vita van köztük arról, hogy ő vagy Klaus elnököljön az uniós elnökséget lezáró állam- és kormányfői találkozón, júniusban. Leszögezte ugyanakkor, hogy meglátása szerint a végrehajtó hatalmat vezető politikusnak, tehát a miniszterelnöknek kell az uniós elnöki székben ülnie.

Hozzátette, meghatározó tényezőként kell e döntésnél figyelembe venni azt is, hogy miként garantálható a csúcs tervezett napirendjének teljesítése. A június 18-19-i állam- és kormányfői találkozó egyik témája lesz a reformszerződés ratifikálása.

Diplomaták kiszivárogtatása szerint több EU-tagállamban nem örülnének annak, ha az uniót bíráló nézeteiről is ismert Klaus vezetné az EU-csúcsértekezletet. Az előző cseh kormány távozásakor ugyanakkor az államfő jelezte, hogy személyesen kíván elnökölni.

Barroso most azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság az eddigi gyakorlatot követve az elnöklő ország kormányával dolgozik együtt a csúcstalálkozó előkészítésében. Fischer a cseh vezetés nevében támogatásáról biztosította Barrosot egy újabb bizottsági elnöki mandátum elnyeréséhez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását