2024. május 11. - Ferenc

Kevesebb turista mehet az Antarktiszra

Az Antarktisz-egyezmény részesei elfogadták az Egyesült Államok javaslatát, hogy a sarkvidék törékeny ökoszisztémájának megvédése érdekében korlátozzák az Antarktiszra érkező turisták számát.
2009. április 20. hétfő 19:52 - HírExtra
A kezdeményezést Hillary Clinton amerikai külügyminiszter terjesztette a Baltimore-ban ülésező, ötven éve működő Antarktisz-egyezmény tagországai elé. A 28 résztvevő megegyezett abban, hogy törvénytervezet dolgoznak ki a déli sarkra látogató turisták egyre növekvő áradatának kordába szorítására. Míg tizenhat éve csak 6700-an, addig az utóbbi szezonban összesen már 45 000-en látogattak a Déli-sarkvidékre.

A korlátozás nem von maga után büntető intézkedéseket, de kötelezi az aláíró tagokat, hogy akadályozzák meg az ötszáznál több utast szállító hajók kikötését a sarkvidéken, illetve, hogy egy időben csak száz turista partra szállását engedélyezzék.

Egy másik döntést is elfogadtak a találkozón: ennek értelmében a régióban közlekedő vízi járművek számára biztonsági kódot tesznek kötelezővé. Ugyanis ebben az évadban már két utasszállító hajó is zátonyra futott a területen, hivatalos feljegyzések szerint pedig sok olyan egyéb baleset is történt, amely jelentős mértékben fenyegethette volna a környezetet.

Az elfogadott javaslatok akkor emelkednek törvényerőre, ha azokat mindegyik aláíró ország ratifikálja.

Az Antarktisz-egyezmény, amelyhez Magyarország 1984-ben csatlakozott, lehetővé teszi, hogy az aláíró országok a földrész területén kutatóállomást létesítsenek, feltéve, hogy betartják a környezetvédelmi előírásokat. Fontos célkitűzés a sarkvidék élővilágának megőrzése: ez a terület számos különleges pingvinfaj, fókák és bálnák táplálkozási helye és otthona.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását