2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Soros újabb negatív lökéshullámot vízionál

Soros György amerikai üzletember szerint a globális piacok szempontjából vízválasztó lesz az április 2-i londoni G20 csúcs.
2009. március 26. csütörtök 10:35 - HírExtra
"Hacsak nem születnek gyakorlati intézkedések a globális pénzügyi rendszer perifériáján levő országok támogatására, a piacok újabb visszaesést fognak elszenvedni" - figyelmeztetett, és megjegyezte, hogy ugyanez történt február 10-én, amikor az amerikai kormány nem tudott gyakorlati lépéseket tenni az Egyesült Államok bankrendszerének újratőkésítésére. Hangsúlyozta: közös nevezőre kell jutni, meg kell védeni a periféria gazdaságait a pénzügyi csapástól, amelynek kiváltásához semmi közük.

A befektetési szakember a kongresszus külügyi bizottságának meghallgatásán kijelentette: Barack Obama amerikai elnök sikeressé tehetné a G20 találkozót, ha olyan megoldást javasolna, hogy a kelet-európai és afrikai fejlődő országok nagyobb összeget kölcsönözhessenek a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Megítélése szerint a világgazdaság feltőkésítésének sürgős feladatát elsősorban az IMF-nek kell végrehajtani; akármennyire is tökéletlen és sokan bírálják, ez az egyetlen rendelkezésre álló intézmény.

Rámutatott, a londoni találkozón várhatóan megduplázzák az IMF eszközállományát, de ez nem nyújt rendszerszintű megoldást a fejlődő világ számára. Úgy vélte, ilyen megoldást nyújthatna az IMF 1969-ben létrehozott úgynevezett különleges lehívási joga (SDR, a pénzintézet elszámolási egysége), amely szerinte nemzetközi tartalékvalutaként működhetne. Elképzelése szerint az IMF tartalékának egyszeri növelésén túl, évente jelentős SDR-t kellene kibocsátani, mondjuk 250 milliárd dollár értékben, amíg a recesszió tart.

Soros szerint a G20 csúcson már nem lehet egyetértésre jutni az SDR kibocsátásról, ám ha személyesen Obama elnök javasolná, akkor ez élénkítené a piacokat, miáltal a találkozó jelentős siker volna. A befektető figyelmeztetett: ha az Egyesült Államok nem lesz képes a várakozásoknak megfelelően megoldást találni a globális krízisre, akkor megszűnik domináns pénzügyi hatalom lenni. S ha a globális pénzügyi rendszer szétesik, valószínűleg Kína tör az élre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását