2024. május 11. - Ferenc

MSZP: tovább kell gondolkodni a jelölteken

Az MSZP-frakció támogatja a javasolt kormányfőjelölteket, de tovább kell folytatni a gondolkodást arról, ki lehet még alkalmas.
2009. március 25. szerda 19:15 - HírExtra
Az MTI úgy tudja, hogy a szocialisták nem tudják határidőnek tekinteni a SZDSZ által megszabott csütörtöki napot, ugyanakkor azt kérték a lehetséges jelöltektől, hogy a hét végéig jelezzék, vállalják-e a posztot.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök kedd este három lehetséges miniszterelnök-jelöltet nevezett meg: Glatz Ferenc volt akadémiai elnököt, Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét és Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét.

A szerdai ülésen csak a képviselők lehetettek ott, a szakértőket és a tanácsadókat megkérték, hogy hagyják el a termet. A zárt ülésen a képviselők a Surányi György által elmondottakat, illetve a róla a sajtóban megjelent híreket próbálták értelmezni.

Minden eddiginél egyértelműbbé vált a frakcióülésen, hogy a szocialisták eldöntötték: el kell kerülni az előre hozott választást. Több szocialista politikus az MTI-nek azt mondta, e logika szerint a frakcióból azok is támogatni fogják az új miniszterelnököt, így akár Surányi Györgyöt is, akik nem szívesen látnák őt ebben a pozícióban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását