2024. április 16. - Csongor

Vigyázat! Átvernek minket a politikusok

Jelenleg a legnagyobb politikai duma így hangzik: ez az ország érdeke. Most még azok is ezt fújják, akik annyira ki vannak akadva a populista szlogeneken. Pedig ha valami valóban populista, akkor ez az.
2009. március 24. kedd 13:29 - Pénzes Dávid
A Fidesz kampánygépezetéből hosszú hónapok óta hallhatjuk, hogy az ország érdeke a Parlament feloszlatása, és az előrehozott választások megtartása. Az SZDSZ és az MSZP szerint ezzel ellentétben az ország érdeke egy új kormány minél gyorsabb megalakulása és a négy éves mandátum kitöltése. A HírExtra összeszedte azokat az érveket, amik egyik vagy másik gondolat mellett szólnak.

Az új kormány

Gyurcsány Ferenc
„Kettős teher alatt lesznek a miniszterek, egyik oldalról tenniük kell a dolgukat, másrészt kérni fogom őket, készítsenek egy sor javaslatot, mert az új kormány nem kezdhet üres fiókokkal. A cél az, hogy az új kormány május közepén rendelkezzen benyújtott törvényjavaslatokkal, amelyek egy része már június közepén hatályba is léphetne.”
Egy új szocialista kormány megalakulásának előnye lehet, hogy a hatalom nem esik ki senkinek a kezéből, azaz nem lesz ügyvezető kormány. Ez előnyös, hiszen így folyamatosan lehet hatékony döntéseket hozni a minisztériumokban és nem csak a meglévő ügyeket tudják folytatni.

Erre az ellenérv, hogy bizony a minisztériumok Gyurcsány vezetése alatt messze nem működtek tökéletesen. Számtalan szakmai bakit vétettek (gondoljunk csak a napi standolás bevezetésére majd gyors visszavonására, de még lehetne sorolni). Egy átmeneti – azaz ügyvezető kormány a kritikusok szerint nem sok változást jelentene.

Ha konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal választanak új kormányfőt, akkor április 28-tól dolgozhatna az új kormány. Ha előrehozott választások lennének, akkor július 21-én alakulhatna egy kabinet. Ez mindenképpen az új szocialista kormány mellett egy érv, tekintettel a gazdasági válságra, ahol minden nap kiesés számít.

Az előrehozott választások

Előnye lehet, hogy a piaci elemzők szerint Magyarországnak stabil gazdaságpolitikára van szüksége, ezt pedig egy stabil kormánytöbbség hozhatja meg. Egy előrehozott választás olyan országgyűlési felállást teremtene, amiben az új kormány mögött határozott parlamenti többség állna. Ez elengedhetetlen feltétele a határozott intézkedéseknek, minél előbb beindítandó önkormányzati, egészségügyi, oktatási, választási, szociális, vagy adóreformnak.

Egy új választás négy éves mandátumot biztosítana, ami szintén a piacok megnyugtatását szolgálná. A gazdasági válság minden bizonnyal nem fog egycsapásra elmúlni, tehát átfogó és ami még fontosabb hosszútávú programot kell alkotni. Ezt egy egyéves mandátummal rendelkező, a társadalom többségének támogatását nem bíró, gyorsan felálló új MSZP-s kormány nem tudja megteremteni.

Nem biztos, hogy a többség okosabb

Orbán Viktor
„Egy bukott párt, mint amilyen az MSZP, nem alakíthat kormányt Magyarországon, ez ellentétes a rendszerváltással, a demokráciával és tiszteletlenség az emberekkel szemben. A kormánynak vissza kellene adni az embereknek a döntés lehetőségét. Ehelyett ők erőltetik tovább kormányzást, irányt akarnak szabni az országnak, ez emberileg és politikailag is elfogadhatatlan.”
A közvélemény-kutatások adatai is azt mutatják, az előrehozott választásokat akarja a szavazók nagyobb része. Ez első körben előny – hiszen demokráciában a többség akaratát kellene figyelni – ám hátrány is, mert ki lehet biztos abban, hogy a nagy többségnek igaza is van, főleg egy ennyire kritikus gazdasági és társadalmi helyzetben.

Az idő előtti választás mellett szólhat az is, hogy a mostani kormányciklus már majdnem véget ért, ha a köztársasági elnök kiírja az új választást akkor gyakorlatilag 10 hónappal lenne ez előbb, mint normál esetben. Igaz, ugyanez az érv lehet ellene is: ezt a keveset már ki lehet várni.

Ellenérv az előrehozott választásokhoz, hogy akkor a választópolgároknak kell megszavazniuk a saját megszorító csomagjukat. Ez pedig akár rosszul is sülhet el, hiszen ki az, aki erre jó szívvel szavazna. Olyan (akár egészen szélsőséges) erők jelenhetnek meg így a politikai színtéren, amik csupán népszerűségre támaszkodnak, a valódi problémákat elhallgatják, vagy eltorzítva mutatják meg. Ez nem feltétlenül lehet az ország érdeke.

Summa

Nehéz tehát eligazodni abban, mi az ország érdeke. Egy biztos: bármelyik párt is hivatkozik rá, jobban tesszük, ha elengedjük a fülünk mellett. Ezek a szélsőségesen populista megnyilvánulások ugyanis csupán egy dologról szólnak arról, amiben egy párt természeténél fogva gondolkodni tud: a választási népszerűségben. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy belássuk az SZDSZ és az MSZP miért nem akar választást, a Fidesz pedig miért igen.

Messze nem az ország érdekéről van tehát szó, hanem a saját pártérdekről. És hogy mi az ország valódi érdeke? Minden valószínűséggel a sok érv összességéből lehetne valahogy összeollózni. És az is biztos, hogy ma még senki sem tudja. Csak a történelem fogja majd egyik vagy másik fél igazságát bebizonyítani.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

balogGY
2009. március 26. 09:53
Pontosan tudja mindenki mire megy ki a játék.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását