2024. június 1. - Tünde

Szűts Miklós akvarell-erdeje a budapesti Nemzeti Színházban

A szentivánéji erdő címmel Szűts Miklós festőművész 19 akvarellje látható csütörtök estétől az évad végéig a budapesti Nemzeti Színház előcsarnokában.
2009. március 18. szerda 21:10 - HírExtra
Mint azt Szűts Miklós az MTI-nek elmondta, a színház felkérésére készítette el a 19 akvarellt a mintegy 59 négyzetméteres felületre.

Felidézte: a főigazgatói posztot tavaly óta betöltő Alföldi Róbert pályázatában is szerepelt a terv, hogy a színház előcsarnokát oda készült festményekkel, installációkkal változtassa meg. Elsőként El Kazovszkij kutyája töltötte be a csarnokot, legutóbb pedig Vojnich Erzsébet tornya volt látható - tette hozzá Szűts Miklós, megjegyezve: úgy tudja, az ő kiállítása lesz az utolsó, mivel erre a jövőben már nem lesz pénz.

A festőművész elmondta, hogy amikor tavaly tavasszal megkapta a fölkérést, úgy érezte, hogy valamilyen organikus dolgot kell oda alkotnia, így jött az erdő, stílusosan a szentivánéji erdő. Ősszel ehhez Franciaországban már sok kis vázlatot készített, majd itthon bebocsátást nyert a színház 500 négyzetméteres, jó világítású díszletfestő műhelyébe, s ott dolgozott reggeltől napestig.

A vízfesték miatt csak vízszintesen festhetett, és csak fekvő helyzetben láthatta a képeket, mégis ez élete nagyon boldog időszaka volt - hangsúlyozta a művész.

A 19 kép között 9 álló téglalap alakú, átlagban három méter magas festményt találni, amelyek közül három-három alkot - összesen három - nagyobb egységet. A többi alkotást, köztük négy kisebb vízfestményt külön-külön tesz föl a művész az előcsarnokban, ahol azokat az évad végéig láthatja majd a közönség.

Szűts Miklós megfogalmazása szerint "lebegő, áttetsző, dinamikus képek jöttek létre, a keskeny állóképeket fekete, recsegő vonalak kötik össze organikusan, bár kicsit a keleti írásjelre hasonlítanak, a határon billegnek."

A kiállítás után a képek a budapesti Nemzeti Színház tulajdonába kerülnek - fűzte hozzá a művész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását