Megoldás az iskolai agresszióra?

Az erőszakos cselekedetek elterjedése – sok ellenzéki politikus véleményével ellentétben – nem csak a rendőrség kudarca. Tény, hogy a rendőrségi felsővezetés szakmai hozzá(nem)értésének bizonyítványát mutatja a jelen helyzet és az is nyilvánvaló, hogy a rendészeti minisztériumban dolgozó politikusok egészen Draskovics miniszterig nyakig benne vannak a tarthatatlan állapot kialakulásában. A probléma azonban máshol gyökeredzik.

Az agresszivitás tipikusan az a viselkedési forma, amit az egyén a szocializáció során sajátít el. A társadalmivá válásnak pedig egyik fő színtere az iskola. A jelenlegi hazai oktatás sokat tehetne (illetve tehetett volna) azért, hogy ne agresszív, deviáns felnőttek kerüljenek be a társadalomba. Mégsem tett. Mert nem tudott.

Romló helyzet

Az utóbbi években számtalan példát láttunk-hallottunk tanárok megfélemlítéséről, sőt bántalmazásáról. A liberális politika mindent elkövetett a tanárok jogainak leszűkítésére. Most itt van az eredménye. Miközben jogi bilincsekkel leláncolták a tanárok kezét, addig a másik oldalon semmi nem történt. A tanárok elleni erőszak büntetésében semmiféle szigorodás nincs.

Ennek pedig úgy tűnik, eljött az ideje. Szerencsére mind a pedagógusok, mind a politika egyetért a kérdésben. Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nyílt levélben kérte Hiller István oktatási minisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az iskolai erőszak megállítása érdekében.

A levél nyomán Arató Gergely, oktatásért felelős államtitkár kedden bejelentette a minisztérium egy hónapon belül nyilvánosságra hozza az iskolai erőszak kezelésére megfogalmazott javaslatait. Sőt, a szocialista politikus elképzelhetőnek tartja a jelenlegi jogi szabályozás további szigorítását is. Összeérnek tehát a célok. Kérdés, milyen eszközökkel lehet ezeket megvalósítani?

Arató azt is hozzátette, hogy a „pedagógusokat ért támadások aggasztóak és tűrhetetlenek. Ezért hatékony lépésekre és olyan összefogásra van szükség, amelyben a kormány, az intézmények és civil szervezetek egyaránt részt vesznek.”

Kik dugják össze a fejüket?

Ez a kijelentés azért lehet fontos, mert a PSZ elnöke levelében azt is kifogásolta, hogy az előző bizottságban, melyet Hiller István miniszter állított fel a mándoki eset kapcsán (lásd keretes írásunk), nem volt gyakorló pedagógus. (Arató Gergely a HírExtra kérdésére ezt cáfolta: „Iskola Biztonságáért Bizottság” tagjai között volt gyakorló pedagógus, Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke.)

A HírExtra felkereste a minisztériumot, hogy megtudja kik azok a civil szervezetek, illetve szakszervezetek, akiket be kívánnak vonni a javaslatok kidolgozásába és hogy szerepel-e a bizottságban aktív tanár. Arató Gergely írásbeli válaszában elmondta, a javaslatokat az Oktatási Minisztérium a Rendészeti Minisztériummal közösen teszi meg. Miután a javaslatokat kidolgozták, azt a Közoktatás-politikai tanács (KT) elé viszik. Ebben részt vesznek a legfontosabb szakszervezetek, diák, szülői és fenntartói szervezetek is.
@@
Az oktatás meg a nevelés

A magyar oktatás színvonalával nem lenne probléma, más itt a gubanc. Ez pedig könnyen megfogalmazható: az iskola nem csupán oktat, hanem nevel. Komoly a különbség. Az oktatás a tananyag belegyömöszölése a gyerek fejébe, a nevelés viszont a társadalomba való könnyebb beilleszkedést szolgálja, kulturáltságot és helyes viselkedésmódot ad. (Érdekes módon a minisztérium is csupán oktatási, nem pedig oktatás-nevelési minisztérium.)

Ez a hozzáállásbeli különbség döntő lehet abban, hogy ott tartunk, ahol. Persze nem könnyű úgy nevelni, hogy ma már kis túlzással szexuális zaklatással vádolhatnak egy kisfiút, aki megpuszilja osztálytársát, elbocsáthatnak kamaszokat, akik feljelentik drogot áruló osztálytársukat, vagy kirúghatnak tanárt, mert a rosszalkodó diákra keményebben mer rászólni.

Valakinek nevelnie kell

Nem lehet ott elérni eredményeket, ahol szülők azért támadnak a tanárra, mert azok megpróbálják elvégezni azt a munkát, amiben ők csődöt mondtak: a gyerekek fegyelmezését. A helyzet pedig egyszerű: azok a gyerekek, akiket a szülők rendesen nevelnek, magatartásukkal nem fognak komolyabb problémákat okozni. Akikkel viszont folyamatosak a gondok azok nyilvánvalóan nem kaptak megfelelő szülői ráhatást. Nekik a pedagógus kell megadja azt. Bármilyen eszközzel, hiszen a cél mind a társadalom, mind az egyén szempontjából nemes.

Manapság azonban ott tartunk, hogy külön szülői engedély kell ahhoz is, hogy a tanár beadjon egy aszpirint a diákjának, vagy bekenje naptejjel. A különféle jogvédők túlzott befolyása az oktatásra egyelőre túlnyomóan negatív hatásokkal járt. Épp ideje lenne megtalálni azokat a módszereket, amiket a tanár kezébe adva hatékonyan tudja fegyelmezni a diákokat, és közben nem sérül senkinek a joga.

A pofon máris szabálysértés?

A tanár nem szadista őrült, hogy halálra rugdossa a gyereket, hanem egyetemet végzett, értelmiségi ember. Ha tehát a neveléshez egy pofon szükséges, akkor talán meg kell adni a lehetőséget erre. Megkérdeztük Arató Gergelyt is, mi a személyes és szakmai véleménye a dologról.

A politikus idézte nekünk a közoktatásról szóló 1993-as törvényt. Ez meghatározza a pedagógus, a szülő, a tanuló kötelezettségeit, melynek középpontjában az együttműködés, az egymás kölcsönös segítése áll. A törvény előírja, hogy a pedagógusnak a tanulóval egyénileg kell foglalkozni amennyiben arra a tanuló érdekében szükség van. E törvény rendelkezései alapján az iskola része a gyermekvédelmi rendszernek, és kapcsolatban kell, hogy álljon a családvédelem szerveivel. Végső – súlyosabb – esetekben segítség kérhető a gyámhatóságtól és az ügyészségtől is.

Arató Gergely hozzátette. „az elmúlt időszakban bekövetkezett események miatt át kell tekinteni a pedagógusokat védő jogrendszert. A pedagógus ma is közfeladatokat ellátó személy, s ez azt jelenti, hogy az ellene elkövetett erőszakos cselekmények, kiemelt súlyúnak számítanak, azonban ez mégsem eléggé visszatartó erő. Az igazságügyi tárcával közösen olyan összehangolt megoldásokat szeretnének találni, amelyek hatékonyabb segítséget jelentenek a megelőzésben. Ebbe a pedagógiai módszerek mellett beletartoznak a büntetőjogi eszközök, a bűnmegelőzési és egyéb civil szervezetekkel való fokozott együttműködés, és akár a közoktatási törvény módosítása is.”

Hogy ez pontosan mit jelent, még nem világos, ám egy biztos: amíg az nem adunk válaszokat ezekre az égetően sürgető kérdésekre, addig a rendőrség és az egész társadalom is csak „tűzoltást” végezhet a növekvő agresszió láttán.