2024. április 19. - Emma

A pultoslányt akarták megvédeni a kézilabdázók

Szemtanúk szerint a pultos lány védelmére keltek a veszprémi Patrióta Lokálban egyikük, Iváncsik Gergő gyermekének születését ünneplő kézilabdások, mikor az a cigányokból álló társaság, melynek tagjai később az utcán késeket rántottak, nem voltak hajlandó
2009. február 8. vasárnap 16:40 - Hírextra
A HavariaPress úgy tudja, hogy a nem helyi cigányokból álló, mintegy 30 fős társaság többször is járt már a megyeszékhely Virág Benedek utcájában található szórakozóhelyen, s többször összetűzésbe kerültek ott a személyzettel és a vendégekkel. Vasárnapra virradó éjjel - meg nem erősített információk szerint - a társaság fizetés nélkül akart távozni, s mikor ezt a pultos lány szóvá tette, megütötték. A lány védelmére keltek az ott ünneplő kézilabdások. Más információk szerint Cozmába aközben kötött bele az idegen társaság, hogy a kézilabdás barátnőjével táncolt. A kézilabdások az utcára mentek, ahol a másik társaság tagjai késeket rántottak, Marian Cozmát szíven, Ivan Pesicset pedig vesén szúrták. Őket, valamint harmadik csapattársukat, Zarko Sesumot a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórházba szállították. Cozmán már nem lehetett segíteni, a 27 éves román válogatott ksportoló belehalt sérüléseibe. Pesicsen életmentő műtétet kellett végrehajtani: kivették sérült veséjét. Zarko Sesum súlyos koponyasérülést szenvedett. Mostanra a két sérült állapotát sikerült stabilizálni. A tragédia helyszínén a csapat szurkolói gyertyákat gyújtottak, folyamatosan érkeznek oda, hogy megemlékezzenek kedvencükről. A szurkolók este 7 órára pedig az Arénához várják gyertyagyújtásra azokat, akik kegyeletüket le szeretnék róni.
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ocsabika
2009. február 8. 20:12
Az a legdurvább az egészben, hogy végignéztem az összes hírt, ahol forrásnak MTI van megadva és sehol nem olvasok olyat, hogy cigány. A havaria egyből ki meri mondani, respect nekik!Meg persze a hírextrának, hogy ezt meg is jelenteti.
Kedves hazafi!
Nem kell rasszistának lenned ahhoz, hogy objektíven lásd a valóságot.
Én mondjuk a rendszerváltáshoz illetve az azt követő évekhez kötöm a cigánybűnözés elszaporodását, mint oly sok szociológus
hazafi
2009. február 8. 18:31
Az előzőekben leírtakhoz csak annyit,hogy nem vagyok rasszista csak már türhetetlen ami ebben az országban van.Hozzanak törvényt,hogy akinek nincsen öt év igazolt járulék fizetése ne részesedhetjen a szociális háló semmilyen formájában.Akkor majd nem szaporodnak annyira,és nem kell a rendes becsületes embereknek megszorításokat csinálni.
hazafi
2009. február 8. 18:27
Sajnos ez van a cigányoknak vannak jogaik ebben az országban lopni nem dolgozni szaporodni mint a patkányok hiszen adja az állam a családi pótlékot gyest gyedet rokkantnyugdíjat mert nekik jár.A magyar dolgozzon tarsa el ezt a szemét etnikumnak nevezett büdös csürhét.Lassan mi vagyunk kissebségben,időben össze kellene fognunk ameddig nem késő!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását