2024. március 29. - Auguszta

Bajnai 50 milliókkal dobálózik

Könnyített feltételekkel, akár 50 millió forintig vissza nem térítendő támogatást nyújt a vállalkozásoknak a válságra való tekintettel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a csütörtöki rendkívül
2009. január 29. csütörtök 11:25 - Hírextra
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január végén 20 milliárd forintos kerettel meghirdeti az első, a válság körülményeihez igazodó európai uniós pályázatokat, a mikro és kisvállalkozások mellett középvállalkozásoknak is - közölte a gazdasági miniszter.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy az EU-s pályázatok nyomán 2009-2010-ben összesen kétezer milliárd forint értékű megrendeléshez juthat az építőipar.A miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2008 októberében elsőként hirdette meg azt a válságkezelő programot, amely arról szólt, hogy a munkaadók és munkavállalók válságára hogyan találjon megoldást a kormány.

A kormány munkahelyvédő programokat is indít, ugyanis uniós forrásokból több mint 50 milliárd forintot csoportosítottak már át erre a célra - közölte. Hozzátette: ez az összeg mintegy 100 ezer munkahely megóvását teszi lehetővé 2009-ben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását