2024. május 8. - Mihály

Nyomoznak a börtönben

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a katonai ügyészség a szombathelyi börtönben. A Büntetés-végrehajtás országos parancsnoka még Karácsony előtt tett ügyészségi feljelentést, miután egy belső vizsgálat azt állapította meg, hogy a vasi megyeszékh
2009. január 11. vasárnap 23:04 - Hírextra
A hírügynökség úgy tudja, hogy a fegyintézet tavaly szeptemberben indított képzési programjában meghamisították jó néhány elítélt végzettségi adatait, és főiskolai diplomásokat is úgy tüntetett fel a képzést szervező cég, mintha csak nyolc általánost végeztek volna. Ezután pedig képzési támogatást igényeltek az érintettek után, amivel vélhetően az államot károsították meg. Mivel a nyomozás még az elején tart, az okozott kár mértéke még nem ismert. A HavariaPress érdeklődésére a Győri Katonai Ügyészség részéről megerősítették, hogy valóban nyomozást indítottak a fegyintézetben történtekkel kapcsolatban, jogalap nélkül igényelt ösztöndíjak kifizetésének gyanújával. Tájékoztatásuk szerint a december végén megindított nyomozás határideje alapesetben két hónap, de az ügy jellege miatt számítani lehet a határidő meghosszabbítására. A Büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az eset kapcsán elrendelte a Szombathelyen alkalmazott beiskolázási eljárás felülvizsgálatát, egyben közölte, hogy a nyomozás eredményétől függően dönt majd az érintett dolgozók felelősségre vonásáról.
Forrás: Havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását