2024. május 11. - Ferenc

Három évszázadot is látott az első fekete boltos

Két nappal 110. születésnapja után meghalt Amanda Roberts Jones, Barack Obama megválasztott amerikai elnök legidősebb választója, egy fekete rabszolga lánya.
2008. december 20. szombat 13:40 - Hírextra
Jones élete utolsó bő félszáz napjára lett híres. Az amerikai sajtó október végén kapta fel a nevét, miután levélben leadta szavazatát Barack Obamára. A fekete bőrű jelölt legidősebb választójának kiáltották ki, és Obama győzelme után még online aláírásgyűjtési akció is indult, hogy részt vehessen a január 20-i beiktatáson.

Jones három évszázadban élt. Texas államban született 1898-ban, amikor még el sem kezdték építeni a Titanicot, és a Wright-testvérek motorral hajtott repülőgépe csak ábránd volt. Először szobalányként dolgozott, aztán egy vegyesboltot vezetett férjével Bastrop város környékén egy faluban, ahol az ő boltjuk volt az első vállalkozás, amelyet feketék indítottak. 10 gyermeket nevelt fel, 32 unokája, 65 ükunokája és 20 ük-ükunokája volt.

1920-ban, amikor a nők választójogot kaptak Amerikában, Jones már felnőtt volt, és el is ment szavazni. Azóta valamennyi elnökválasztáson részt vett, pedig előfordult, hogy gyapotföldi extramunkával kellett összegyűjtenie a pénzt a voksolás előfeltételének számító fejadó befizetéséhez.

Kedden ünnepelte a 110. születésnapját. Vasárnap nagy fogadást rendeztek volna a tiszteletére, de azt már nem élhette meg; csütörtökön lefeküdt aludni és nem ébredt fel többé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását