2024. május 11. - Ferenc

Átfogó ÁSZ-ellenőrzés Debrecenben

Megújított ellenőrzési program alapján vizsgálta Debrecen önkormányzatának gazdálkodását 2008-ban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - erről Sepsey Tamás, az ÁSZ Önkormányzati és Területi Ellenőrző Igazgatóságának főigazgató-helyettese számolt be csütörtökön De
2008. december 11. csütörtök 18:20 - Hírextra
Sepsey Tamás a sajtótájékoztatón kiemelte: a 2003 és 2006 között végzett rendszerszemléletű vizsgálatoknál a szabályszerűséget ellenőrizték, és a hatékonyság növelése volt a legfontosabb cél. Ezzel szemben a 2006-2010-es ellenőrzési időszakban a források legelőnyösebb felhasználásán van a hangsúly.

Az átdolgozott ellenőrzési struktúra négy területet kezel kiemelten: a költségvetési egyensúly biztosítását, az EU-források felhasználását, a pénzügyi kockázatosságot és kontrollrendszereket, valamint a korábbi ellenőrzések betartását - hangoztatta.

Debrecen gazdálkodásáról szólva elmondta: figyelembe kell venni, hogy egy ekkora városnak rengeteg szolgáltatást kell nyújtania, azonban a város pénzügyi hiány nélkül tudta teljesíteni az előző három pénzügyi évet. A kialakított belső kontrollok megbízhatósága a költségvetés-tervezési és a zárszámadás-készítési folyamatokban, továbbá a pénzügyi gazdálkodás során kiváló volt - tette hozzá Sepsey Tamás.

Kósa Lajos (Fidesz) polgármester azt mondta: gazdálkodását tekintve Debrecen a megyei jogú városokat figyelembe véve évek óta a legjobbak között van, annak ellenére, hogy a hibás önkormányzati rendszer nem teszi lehetővé a hosszú távú tervezést. Közölte, hogy a túl gyakran változó szabályok miatt lehetetlen évekre előre tisztázni a költségvetési sarokszámokat, pedig ez ÁSZ-elvárás lenne.

Hozzátette: az ÁSZ-vizsgálatoknak jelenleg nincs jogkövetkezményük, így megfontolandó, hogy ezt a rendszert érdemes-e ebben a formában működtetni.

"Az ÁSZ-nak intézkedési és szankcionalizálási jogkört kell adni, hogy az önkormányzatokat hatékonyabb gazdálkodásra bírják" - fogalmazott Kósa Lajos.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását