2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Őszinte párbeszéd cigány ügyben

Őszinte párbeszédre és közös erőfeszítésekre van szükség a feszültségek megszüntetéséért - mondta Tisza Sándor, Vaja polgármestere hétfőn a romák integrációjáról tartott fórumon, amelyet a környék polgármesterei, kisebbségi önkormányzati vezetői részvétel
2008. december 8. hétfő 18:37 - Hírextra
Vaja független polgármestere az MTI-nek a rendezvény előtt elmondta: a fórumot azért szervezték, hogy felhívják a "nagypolitika" figyelmét a gondokra és azonnali lépéseket sürgessenek a roma integráció felgyorsítására.

Tisza Sándor a vajai problémák közül megemlítette, hogy a közel 4 ezres lélekszámú település lakóinak 15 százaléka roma, s közülük kerül ki a munkanélküliek többsége.

Varga József, a cigány önkormányzat képviselője a legnagyobb gondnak azt nevezte, hogy a rendszerváltás után először a romákat bocsátották el a munkahelyekről, s azóta sem kapnak állást.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt állította: "csak a Jobbik és a Magyar Gárda beszél őszintén a kialakult együttélési problémákról, míg a jelenlegi parlamenti pártok nem tesznek semmit, a romákra csak addig van szükségük, amíg a szavazataikat megszerzik a választások idején".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását