2024. április 20. - Tivadar

A kanadai főkormányzat kitüntetettje

Michaelle Jane, Kanada főkormányzója november 26-án, a budapesti kanadai nagykövetségen kitüntetést adott át Takács Ildikónak, a Kanadai Kereskedelmi Kamara leköszönő elnökének.
2008. november 27. csütörtök 16:07 - Hírextra
A kitüntetés átadásakor a főkormányzó méltatta az elnök munkáját, kiemelve, hogy "Takács Ildikó marketingterületen megszerzett tapasztalata és tudása nagy segítséget jelentett a kamara fejlődésében és növekedésében, valamint rengeteg embernek adott reményt mint a rákkutatás elkötelezett támogatója, a Fuss a rákkutatásért! Alapítvány alapítója" - olvasható a Kanadai Kereskedelmi Kamara közleményében.

Michaelle Jane elmondta, bízik abban, hogy Takács Ildikó az elnöki posztjáról való távozása után is sok-sok szállal fog kapcsolódni Kanadához mindkét ország gyarapodására.

Takács Ildikó 1994-től tagja, majd igazgatósági tagja a Kanadai Kereskedelmi Kamarának. Ezt követően 1996-tól 2002-ig a Kamara alelnöke, 2002-től napjainkig elnöke. Ezt a közel 15 éves munkát és a Kanada, valamint Magyarország kapcsolatát erősítő törekvéseit kívánta most megköszönni a kanadai államvezetés a most átadott kitüntetéssel.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben a főkormányzó úgy nyilatkozott, hogy "különleges lehetőség számára látni Magyarországot ezen az államlátogatási körútján. Nagy várakozással tekint az ország megismerése elé: találkozni kíván az állampolgárokkal, és első kézből szeretné megismerni a magyar nemzet történelmét. Ez az út kiváló alkalmat ad arra, hogy a két nemzet megerősítse már most is közeli kapcsolatát. Továbbá lehetőség nyílik arra, hogy beszéljen a honi politikusokkal, művészekkel és fiatalokkal a két ország közös jövőjével kapcsolatban."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását