2024. május 10. - Ármin, Pálma

Folyamatosak a koccanások, latyakosak az utak

Az ország több útja nedves, latyakos, gyakoriak a kisebb balesetek - tudta meg az MTI a rendőrségtől és az Útinformtól szombaton, kora este.
2008. november 22. szombat 18:30 - Hírextra
Jegesedés van az M7-es autópálya 44-es és 49-es kilométer közötti szakaszán a Pest felé vezető sávban; az érintett útszakaszon több koccanás is történt - közölte az MTI-vel szombaton a rendőrség. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arra hívta fel a közlekedők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg az autópályának ezt a szakaszát. R. Szabó Ágnes elmondta, hogy az érintett útszakaszon lépésben halad a forgalom.

Az Útinform tájékoztatása szerint az M7-esen a Velencei tó és Martonvásár között havasesőtől vizes, latyakos a burkolat, a Siófok és a főváros közötti szakaszon síkosságmentesítőt is kellett szórni, hogy lefagyásokat megelőzzék.

Megszűnt a havazás Győr-Moson-Sopron megyében az M1-es autópálya vonalán, de a pálya és a környező utak burkolata nedves. A korábbi havazástól latyakosak az utak Győr és Kisbér térségében, illetve letaposott havasak a mellékutak Mosonmagyaróvárnál.

Veszprém megyében Pápa térségében intenzíven havazik, a látótávolság száz méter alá csökkent.
Székesfehérvár, Vác és Esztergom közelében szállingózik a hó, Dobogókőn pedig havas, jeges az út, nehézkes a közlekedés, csakúgy, mint a 10-es főút Pest megyei szakaszán - közölte az Útinform.
Nedvesek, csúszósak, helyenként jegesek az utak a főváros környékén - jelentették az MTI tudósítói, akik több kisebb balesetről, gépkocsik árokba csúszásáról is beszámoltak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását