2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kezdődik a műkorcsolyaszezon

A hétvégén a magyar műkorcsolyázók is megkezdik a 2008-09-es szezont, ugyanakkor a Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin új jégtáncpáros debütálására még várni kell.
2008. november 13. csütörtök 19:05 - Hírextra
A 41. Golden Spin elnevezésű viadalon jégre lép Sebestyén Júlia mellett Hadford Katherina és Vardanjan Tigran, de Hoffmann orosz származású, amerikai állampolgárságú új párja csütörtökre belázasodott, így a duó lemondta részvételét Zágrábban.

"Sajnos szeptember elején Achilles-ín-sérülésem miatt másfél hónapot nem edzettem, és csak két hete kezdtem újra a tréningeket. Emiatt kellett lemondanom a kínai Grand Prix-viadalt is. Zágrábban azért indulok, hogy élesben is leteszteljük a programjaimat a jövő heti, moszkvai GP-verseny előtt" - mondta a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén, aki bevallotta, még nincs százszázalékos állapotban.
A Hoffmann, Zavozin kettős bemutatkozására tehát még várni kell, de ha a duó férfi tagja hamar meggyógyul, akkor nem sokáig, ugyanis a jövő héten egy pozsonyi versenyen indulnának.

"A páros magyar színekben indul és a nemzetközi szövetség szabályai szerint minden versenyen részt vehet, tehát Európa- és világbajnokságokon is, kizárólag az olimpiához szükséges állampolgárság. A letelepedési engedélyt már megkapta Makszim és a honosítás is folyamatban van, azaz ha kvalifikálják magukat, akkor 2010-ben, Vancouverben is ott lehet ez a duó" - mondta Nagy Sándor, a jégtáncosok szakágvezetője.

A Sebestyénhez hasonlóan sérülés után visszatérő Pavuk Viktória nem a zágrábi viadalt választotta szezonbeli első fellépésre, hanem a romániai Crystal Skate elnevezésű versenyt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását