2024. május 10. - Ármin, Pálma

A Parlamentből jelentjük

Újabb hétfő, újabb plenáris ülés a parlamentben. A kellemesen jellegetelennek ígérkező napot hamar felülírta a szlovákiai eseményekből kivirágzott parázs vita. A Fidesz és a KDNP szerint Gyurcsány a hibás.
2008. november 10. hétfő 13:25 - Szalay Gergely
18:08

A Robin Hood-törvény biztos többséggel átment, ha jól értjük. Mára még így is csak futott még.

15:52

Gyenesei, a Nagy Testvér – legalábbis egy heves fideszes kirohanás szerint. Nem tetszik az önkormányzati miniszter Deutsch Tamásnak. Akinek ráadásul papírja van arról, hogy Gyenesei miniszterelnök tájékoztatást akar az önkormányzati rendezvényeknél. Aztán majd persze – ez maga a totális állam, tudatja Deutsch.

Gyenesei csak programot akart egyeztetni, és a választ a törvényhozás többsége is elfogadja.

A folyosók közepesen zsúfoltak: a nagy többség még dolgozik.

A napot két fontos esemény határozza meg: a Robin Hood-adó, és a napi ötpárti – ezúttal a szlovákiai ügyben. Hogy mikor születik megállapodás, fideszes forrásaink sem tudták megjósolni. Lassan felkerekedünk, hátha hamarost kiderül az álláspont.

14:45

Varga Mihály szólal fel: idézi a válság nem fog begyűrűzni – mondatot. És persze hosszasan kifogásolja a pénzügyi kormányzat működését. Gondja a bankkonszolidáció, és már a középosztály jövőjét is félti valaki. Nyugalom, polgárok!

Megint Veres válaszol: minden gazdasági kérdésre lesz válasz, ha majd lesz megállapodástervezet is – hogy ez a Fidesz amúgy titkosításbarát rezsimjébe belefér-e, nem tudjuk.

A mozgássérültek helyzetét és az akadálymentesítést taglaló felszólalások jönnek: a munkaügyi minisztert korábban már leszavazta a parlament.

Hirt Ferenc fideszes képviselő, maga is kerekesszéket használó képviselő az akadálymentesítési pályáztatás anomáliáit ostorozza, nagyobb rugalmasságot kérve az illetékesektől.

14:00

Soltész Miklós a keresztényszocialista irányzatot képviselheti a KDNP-ben: Marxot idéz, hosszasan. Témája persze a költségvetés, és a csúnya, gonosz, megszorító kormány. (Költői) kérdése: meddig nő még az adósság, mibe került a hitel, mibe kerül még? Valakinak fiezetnie kell, ez pedig nem lehet(nek) az adófizetők.

Veres János válaszol: az információk nyilvánosak.

13:57

Mesterházy Attila az amerikai választásokból vezet le bölcsességeket: nem túl nagyokat, sajnos. Az ottani viszonyokkal összeveti a magyar fideszes kampányt, kötéllel, miegyébbel. Amerika hangja – a cím a legjobb az egészben.

Csapody Miklós is csatlakozik a borossi gondolatmenethez: még a Rongyos Gárda sem lépett volna így fel a fehér(hogy hívják újkonzervatívul most a terrort, tessék mondani?) idején. Ilyen szlovákellenes érzelmek, mint naojainkban, akkor sem lobogtak. A megoldás már értékelhetőbb: közös fellépést sürget, Magyarországon és az EU-ban is.



Fodor Gábor az EU-tól várta volna a régi sérelmek eltűntét – és a folyamat látványosan lassú. De ha jól értjük, bizakodik. Elsősorban úgy léphetünk, mi magyarok, hogy példamutatóan bánunk kisebbségeinkkel. Összefogást javasol ő is: például a Magyar Gárda és a Jobbik ellenében – akik éppen újra fel akarják állítani az elválasztó határokat. Taps van, válasz nincs.

13:43

Gyurcsány válaszol: ritka ez a pillanat szerinte, mert kivételesen egyetértés van – abban a kérdésben is, kinek ártanak az események. A baloldal-jobboldal szokásos nempárbeszédét most nem tartja fontosnak – Navracsicsra és Semjénre annyira sem reagál, hogy megnevezze őket. Összehangolt, közös, a nemzet érdekeit szolgáló cselekvésre van szükség – mondja.

Várja a pártok elnökeit.

13:40

Lendvai Ildikó szerint sem kellene pitiáner dolgokkal foglalkozni – de a veszély miatt inkább nem is foglalkozik a Fidesz korábbi nem szélsőségellenes fellépéseivel. Vitatkozik Boross Péterrel is: szerinte nem a rendi országgyűlés történelmi értelmezése miatt grasszálnak Szlovákiában a Nemzeti Őrsereg katonái.

Dolgozni, tanulni, közlekedni kellene egymásnál – nem az együttműködést aláaknázni. Hivatkozik Jeszenszky Gézára: a meg nem kötött kiegyezések határozzák meg a magyar-szlovák viszonyt. A nyilasokat idéző Őrsereg tagjai ne grasszáljanak se itt, se ott – ahogy a magyarokat se verjék. Az igazi hazafi nem őket védi, hanem a szlovákiai magyarokat.


13:35

Navracsics Tibor egyetért a bölcsesség fontosságával: a Fidesz mindig is ellenezte a más nemzetek elleni előítéleteket (a gúnyos kacajt a huszonhárommillió románnal és a kettős állampolgársággal hárítja), majd Szili Katalinnal példálózik: lám, van, aki össze tud itt hívni ötpárti egyeztetést. És persze Gyurcsány a hibás: anno Slota Göncz Kingát cikiző szavai után nem védte meg külügyminiszterét, ezért hisznek minket erélytelennek. De az egyeztetésen számíthat a Fideszre.

Ahogy a jelek szerint az SZDSZ-re is. Fodor Gábor a jó érzésű magyarok és szlovákok nevében hüledezik – és kiemeli, a nacionalisták fellépése a szlovákiai magyarságot veszélyezteti. Nagy taps.

Fodor emlékeztet egy korábbi konferenciára, ahol volt párbeszéd. Ha azonban nem lépünk fel a szélsőségek ellen (újabb taps), csak romolhat az állapot. Szlovákiában nő a magyarellenesség: ennek oka pedig a kormány (az ottani) együttműködése a szélsőségekkel. Épp ezért előbb a saját portánk előtt kell söprögetni: azonnal el kell határolódnunk a szélsőségeinktől.

Az ilyesfajta megkülönböztetés ellen hatvannégy éve küzdő KDNP elnöke, Semjén Zsolt. Aki szerint persze nem lehet a rendőrterrorról Gergényi árnyéka nélkül beszélni. És felszólítja Gyurcsányt, hogy járjon közbe az európai szocialisták köreiben Ficóék ellen.

Boross Péter a nemzeti gondolkodásmód problémáit emlegeti: miért kell annyi mindent összemosni, amennyit a baloldal össze szokott? Mert hosszasan provokálták a jobboldalt, mire őrültek jelentek meg.



Ez egy hülye – jegyzi meg mellettem egy egyébként irigylésre méltóan higgadt kolléga.

Befelé kellene tekinteni: miért is születnek ilyen történelmi lírai töltettel lobogó bolondok – volt már neki sokkal jobb beszéde is, már elnézést.

13:20

Az ülés megkezdése előtt még Keller László államtitkár tart rögtönzött sajtótájékoztatót az Advertum és a Magyar Labdarúgó Liga különös ügyeiről. Ködös huzavona, vitával – sok minden nem derül ki, Keller siet az ülséterembe.

Gyurcsány Ferenc szólal fel, a Fidesz távozik.

Ha nem vigyázunk, a nacionalisták tönkretesznek minket – szlovák nacionalisták provokálják a magyarokat, magyarok a szlovákokat – ennek a miniszterelnök szerint véget kellene vetni, mert most a szélsőségesek elszánták magukat a pusztításra. Ennek árát pedig még unokáink is fizetni fogják.

Elfogadhatatlan, ha egy szlovák politikus ócsárol minket – ahogy az is, hogy nem tanulhatják meg a magyarok anyanyelvükön falvak, városok, patakok nevét. Ahogy elfogadhatatlan az is, ha állami rendőrség támad magyar szurkolókra focimeccsen.

De a mondatokat be kell fejezni. Elfogadhatatlan az is, ha szurkolás helyett a rendbontás céljával indulnak a drukkerek Szlovákiába. Elfogadhatatlan az is, ha Magyarországon bántják Szlovákiát és szlovák polgárokat.

Nem kellene azon versengeni, hol ki a nagyobb nacionalista, és nem lenne szabad vitatni a szlovák kultűra érdemeit sem – hangsúlyozza. És váltást javasol a politikában: a beszéd helyett valami más kell, muszáj alaposan megbeszélnünk az ügyeket. Nyilatkozatot kell tennünk, de ez nem elég – mondja.

Találkozóra hívja hát a parlamenti pártok elnökeit, hogy megbeszéljék a továbbiakat – mert a szenvedély mellé közös nemzeti felelősség és bölcsesség is kell.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását